WRC

14. a záró nap előtt a László-Begala kettős

László Zoltán és Begala Tamás a szombati napot követően az RC4-es kategória 14. helyén állva várja az utolsó négy gyorsaságit.

Tegnap még arról írtunk, hogy az RC4-es kategória 10. helyén áll László Zoltán és Begala Tamás a Montén, később azonban korai érkezés miatt kaptak 4 perc büntetést, így a mai napot a 15. helyről várhatták.

Szombat délelőtt még óvatosan kezdett a havas, nedves, száraz pályán László Zoltán és 13. lett a kategóriájában, a délelőtt utolsó szakaszán azonban már sikerült egy nyolcadik időt elérni. Így előbb elvesztették, majd visszaszerezték a 15. helyet.

Délután bár a hó helyett inkább már jég volt a pályák egyes részein, mégis sikerült kétszer az 5. idővel zárnia a magyar kettősnek, így a napot a 14. helyen fejezték be.

“Sajnos tegnap este az utolsó beíróba 4 perccel hamarabb gurultunk be, emiatt kaptunk 4 perc büntetést és hátra csúsztunk a kategóriában. Szombaton az első körre szöges gumival mentünk ki jobban is vigyáztunk, majd a második körre már Montéssal, tehát szög nélkülivel, és kissé bátrabbak is lehettünk. Próbálunk haladni lassan előre, de vigyázunk az autóra is, szeretnénk teljesíteni ezt a nehéz versenyt és célba érni. Hatalmas élmény ebben a közegben versenyezni! Amikor a WRC-k jönnek velünk szembe etapon és váltjuk egymást a gyorsokon, az nagyszerű érzés.” – mondta a Rally Cafénak a magyar páros szombat este.

Vasárnap négy szakasz vár a Ford Fiesta R2T legénységére a legendás Monte zárásaként.

 

 

photo: MGR Images

Érdemes elolvasni

Júniusban jöhet a 2021-es WRC naptár

Hund Gábor

Új aerodinamikai csomaggal készül a Hyundai Mexikóba

Hund Gábor

Räikkönen WRC-vel indulna

Hund Gábor