2018 Finn Rali VB akkor és most – a szurkoló szemével…

Neste Rally Finland… Erre a három szóra a ralirajongók szíve nagyobbat dobban! Idén volt szerencsém ötödik alkalommal élőben átélni a világ legjobb raliját!

„Nekem gyermekkoromban egy olyan óriási álmom volt a Finn Rali, amire azt hittem, soha nem fog teljesülni! Azóta volt lehetőségem négyszer átélni, és be kell vallanom: Finn Rali függő lettem…”

„Minden évben fizikai fájdalmat érzek azon a verseny előtti szombaton, amikor autóval indulni kellene Jyvaskylába, és nincs rá lehetőség…”

„A Finn Raliért mindent…”

E három gondolat jól érzékelteti, mit is jelent: Finn Rali!

 

Az áprilisi Miskolc Ralin az esti tábortűz mellett vetődött fel először a gondolat, menjünk ki idén Finnbe a barátom lakóautójával négyen, így a pályák mellett tudnánk „élni”. Aztán pár hét múlva kiderült, a fiának kell az autó a verseny hetében. Akkor repüljünk ki és béreljünk ott lakóautót – jött az újabb ötlet! Utánanéztem, sajnos botrányosan drága. Újabb verzió: akkor menjünk megint mikrobusszal, ahogy 2004, 2006, 2008 és 2015-ben is! Ekkor kerestem meg a 2008-ban, utunk kapcsán megismert és azóta Jyaskylában családot is alapító magyar barátomat, tudna-e nekünk ismét segíteni szállás ügyben?! Kettő percet kért, és szerzett is nekünk szállást, 5 főre. Szuper! Akkor már csak két útitársat kell találnunk, van rá egy hónapunk… Kb. 45-50 embert kerestünk meg az utazás lehetőségével a verseny előtt, de sajnos, akinek pénze lett volna rá, annak ideje nem volt, akinek ideje lett volna, annak meg az anyagiak okoztak problémát. Az utolsó napokon is invitáltunk ismerősöket az útra – mindhiába. A verseny előtti héten, kedden lemondtam (még ingyenesen) az előre lefoglalt Lengyelországi, Tallinni, Helsinkii szállásokat. Szerda délelőtt felhívtam Jyvaskylai barátomat, hogy elnézést, bárhogy próbáltuk összehozni, mégsem tudunk elmenni idén a Finn Ralira, hiszen végül már csupán ketten maradtunk.

Annyira nehezen ment a beletörődés, és annyira kedvetlenek voltunk, hogy csütörtök estére úgy döntöttünk. Ha így alakult, menjünk ki csak mi, ketten – BÁRHOGY!!! Néztem repülőjegyet, bérautót, mindkettő horror áron lett volna. Felhívtam ismét Jyvaskylai barátom csütörtök este, hogy mégis mennénk. Ők épp Vilniusban keresték a szállásukat, ezért abban maradtunk másnap délelőtt beszélünk.

Péntek reggel 8 órakor csörgött a telefonom Vilniusból, s mire megszólalhattam volna, a következőket mondta Finnországban élő barátom: ha a Norwegian Airlines gépével kimegyek, akkor kapok egy Toyota Yarist! Elsőre nem is értettem, mire gondol, de részletesebben elmondta, hogy úgy érti, ha kijutok Jyvaskylába, akkor a felesége Yarisával kisegít engem a verseny idejére, sőt! Náluk is lakhatok! Bevallom megkönnyeztem ezt a hihetetlen és csodálatos jószívűségét…

A felajánlott vendéglátással nem szerettem volna alkalmatlankodni náluk, hiszen már 5 gyermekük van, a legkisebb mindössze 2 hónapos. Inkább kértük az először szerzett szállást, bár csupán két főre. Szerencsére még elérhető volt.

A repülőjegy esetében legolcsóbb a Norwegian Airlines gépe, ami menetrend szerint kedd este 20:25 indul, és 23:40-kor érkezik. De nekünk még tömegközlekedéssel el is kellett jutnunk Helsinkiből Jyvaskylába is (270 km), ami két busszal is lehetséges, menetidő 3,5 óra, a Helsinki reptérről indul éjfélkor és kettő órakor. Csomagátvétel és esetleges késés miatt először a 2 órakor induló buszban gondolkodtunk, ami azt jelentette volna, hogy szerda hajnal 5:30-ra értünk volna Jyvaskylába. Szerintem nem lett volna szerencsés kedd egész éjszaka utazni, hiszen szerdán a nézői pályabejárásunkra készültünk. Ezért inkább a kedd reggeli 7:40-es Finnair gépére vettünk két jegyet, ami a vasárnapi visszaútnál is kedvezőbb indulási időpontot ajánlott (21:25), mint a Norwegian Airlines (18:30)!!! Így a powerstagere is maradt esély…

Kedden hajnalban már a reptéren voltunk, időben fel is szálltunk. A 2 órás repülőút alatt eszembe jutott az első, 2004-es Finn Ralis utazásunk. Én 2003-ban voltam először Rali VB futamon, Németországban. Utána fél évvel már a Finn út részleteinek megbeszélésén találtam magam, s még akkor is hihetetlennek tűnt, hogy élőben átélhetem életem legnagyobb álmát…

 

2004-ben két mikrobusszal összesen 11-en vágtunk neki szombaton 15 órakor az 1850 km-es útnak Tallinnig, hiszen hétfő reggel ment a kompunk, amire jegyünk szólt. Besztercebánya felé egy knédlivel kezdtünk, majd már Krakkó közelében golonkát vacsoráztunk. Egész éjjel én vezettem, fantasztikus érzés volt menni előre, bele az ismeretlenbe, sehol egy autópálya. Varsó előtt volt egy 38 km-es tiszta egyenes, ahol 120-al robogtunk 20 percig úgy, hogy nem kellett a kormányon fordítani!

Vasárnap reggelre értünk a Litván határra, ahol gépfegyveres határőrök ellenőrizték az útlevelet és az autó forgalmi engedélyét. Határon egy elképesztő méretű kamionparkolóban megreggeliztünk, megmozgattuk tagjainkat: fociztunk, frízbit kergettünk. Majd haladtunk tovább északnak. Riga mellett akkora víztározó gátján ment az országút, hogy nem lehetett látni a túlpartot! 300 km-t gurultunk a Balti-tenger partján, ahol se egy szálloda, se egy büfé, se egy csónakkölcsönző! Csak az érintetlen természet, csodálatos volt.

Litvánián, Lettországon, Észtországon jellemzően végig nyugodt, zöldellő mezőkön haladt utunk, néhol egy-egy tanya, pajta közelében tehenek legelésztek. Este 22 órakor értünk Tallinnba, egy kicsit bosszankodva, hogy 20 perccel késtük le az esti kompot, amikor észrevettük, hogy bizony utunk során egy időzónát átléptünk, így itt egy órával több van! Tehát nem alig, hanem nagyon lekéstük a kompot, amire ráadásul jegyünk sem volt.  🙂

Tallinn éjszaka gyönyörű, mint egy ékszerdoboz! Az óváros, a házak, a templomok, a vár, a pici sikátorok. Éjfél körül is tele voltak az éttermek kiülős teraszai, hihetetlen hangulatos volt…

S a kikötőben azok az óriási, csodaszép 8-12 emeletes óceánjáró hajók, kompok! Éjszaka is zajlott az élet, sürögtek-forogtak a rakodó munkások a munkagépeikkel.

Hajnal 2 órára magunkba szippantottuk a soha nem ismert hangulatot és tudtuk, már csak a nagy víz választ el minket a célunktól: Finnországtól! Pár órát pihentünk a kocsiban ülve. Érdekes volt, hogy egy olasz úr is hasonlóan pihent a hátradöntött ülésben, egy fehér Ferrariban!  6 órától lehetett beszállni a 7 órakor induló kompunkra. 2 óra alatt megtettük a 84 km-es vízi utat. Kihajtáskor újabb útlevél- és autóirat ellenőrzés történt. Megérkeztünk Finnországba! Leparkoltunk, hogy körbenézzünk és megreggelizzünk a kikötői piacon. Parkolójegy váltása közben vette észre a másik mikrobusz sofőrje, hogy nincs meg sehol (!!!) az a pénztárca, amibe a teljes autózás költségeit gyűjtötték össze, kb. 400.000 Ft-nak megfelelő valuta volt benne! Mivel a hajón látta utoljára, rohantunk vissza, hogy megnézzük az üléseknél, ahol ültünk. Mivel már beléptünk Finnországba, és jegyünk sem volt visszafelé, a komp pedig 45 perc múlva indult, ezt kedvesen, de határozottan elutasították! De ígérték, hogy megnézik, jöjjünk vissza fél óra múlva! Párszor fel kellett világosítani az útitársainkat, hogy hiába érzi magát legyőzhetetlennek 3-4 sör után. A géppisztolyos őrök meg fogják tudni állítani, ha próbál áttörni a védelmi vonalon! 30 perc múlva visszamentünk, s hát kellett mondani valamit a pénztárcáról, hogy egyértelmű legyen, valóban a mi hagytuk el! Malibu van ráírva, mondta a tulajdonosa. Erre a szóra azonnal, hiánytalanul visszakaptuk a tárcát, amit az előbb még erős, akcióra kész magyarok a saját szemükkel sem akarták elhinni! „Én biztos nem adtam volna vissza!” – mondták!

Örömmámorban megreggeliztünk a fenséges tengeri herkentyűkből a kikötőben, majd letekertünk még 270 km-t Jyvaskyláig. MEGÉRKEZTÜNK! A Shakedown pályája egy magas hegyet került meg, Laajavuori! Itt döbbent meglepetésünkre egy fantasztikus nyári hasznosítását találtuk a sífelvonónak! Egyszemélyes, négykerekű, fixtengelyes, csillapítás nélküli vázszerkezetet vontatott fel a hegyre 6-7 perc alatt, amiben mindössze egy kormány és egy pedál volt! Ez csak a hátsó kerekeket fékezte! Motor, hajtás semmi, csupán a gravitáció húz lefelé az 1p 20 mp hosszú, kanyargós pályán, fotocellával mérve! Óriási élmény volt, és 10 euróért 4 kört is lehetett menni!

A 2004-es versenyen indultak Tagai testvérek is az Octavia WRC-vel. Tomitól tudtuk meg, hogy az Ouninpohjai nagyugrató a sárga háznál található! Pénteken voltunk a Parkkola, Lankamaa, Ruuhimaki, s újra Parkkola szakaszokon. A szombati Ouninpohja gyorsaságira a várható hatalmas érdeklődés miatt már péntek este kimentünk vacsora után, s így is alig találtunk parkolóhelyet. A szakasz bár 8:19-kor rajtolt, de az út túloldalán, a pályától legalább 70 méterre bent az erdőben felállított sátrat hajnali 5 órakor le kellett bontanunk, mondván csak a belső íven lehet tartózkodnunk! Persze a nézői oldal már akkor tömve volt, de hálózsákommal sikerült még egy hosszabb helyet foglalnom. A két WRC-s kör után jött a többségében hátsókerékmeghajtású verdákkal az amatőr kupa, óriási hanggal, még nagyobb bátorsággal, a maximumon tombolt a raliérzés! Hazafelé még megálltunk a Himos sípályánál lévő szakasz végén. Itt óriási dzsembori várt minket a nézők tengernyi lakóautói, motorjai és autói között, még a házak teteje is tömve volt. Voltak, akik csak az élmezőny érkezésekor ugrottak ki az erkélyre a szaunából mindössze egy törölközőt maguk elé kapva.

Vasárnap Kruununpera pályán voltunk, ahol kétszer jöttek. Első kört nem sikerült maradandó élményt okozó helyről néznünk, de az utolsó gyors már libabőrös volt a célkanyarban, pedig akkor még nem is találták fel Powerstage intézményét!

Szállásunk Suolahtiban, egy tóparti kempingben volt, hatalmas fák alatti faházakban. Mindegyikben két-két emeletes ágy volt fából. Itt találkoztunk Tábori Józsiékkal, akik csoportjába volt három, miskolci rendőr srác! Hihetetlenül laza fiúk!

Mivel vasárnap délután már csak a pihenésé volt a főszerep, így meglepve láttuk, hogy elhúzott egy bringa a faházunk előtt – rajta a három rendőrsráccal! Szinte azonnal hatalmas robaj! Elestek, miután kiesett az első kerék a helyéről, amiben egyébként nem volt levegő! Sikerült újra helyrerakni, és persze újra mindhárman felugrottak rá, hátul ülő kezében kamerával! Gondolták, kimennek a stégre, de ha már ott járnak, miért állnának meg?! Irány a tó! Szerencsére a kamerával sikerült leugrania a még a víz előtt. S ekkor jött az újabb ötletük: kellene egy ugratót építeni, mégiscsak Finnben vagyunk! A cangára egy mentőövről kölcsönvett kötél került, így máris nem volt olyan bonyolult kiemelni a tó fenekéről a főszereplőt! Elkészült a rámpa is, amivel tökéletessé vált a bohóckodás, könnyesre röhögtük magunkat a próbálkozásokon! Csodálatos, felszabadító délután volt…

 

Mire ezek a szívet melengető élményeinket felidéztük, máris süllyedni kezdett a repülőnk, megérkeztünk Helsinkibe! Fura volt, hogy az emeleten érkeztek az utasok, majd lépcsőn le kellett menni a csomagok szintjére. Bőröndjeink pár perc után sem akartak megérkezni! Jót nevettünk, amikor észrevettük, hogy a Chicagóból érkező gép futószalagjánál vártunk rájuk. 🙂

Már a reptéri élelmiszer boltban lehetett kapni a rali műsorfüzetét, így hamar beszereztük. Egy órás pihegés után indult a buszunk Tamperébe, ahol a 170 km utazás után 20 percünk volt átszállni a Jyvaskylai járatra. A busz klíma, wifi, elektromos USB töltési lehetőség mellett kényelmes mosdóval is fel volt szerelve. 16 perc késéssel teljesítettük az első részt, így izgalmasabb volt a 4 perces átszállás. Lendületesen szelte buszunk az utolsó 150 km-t, Ouninpohja és Himos szakaszok mellett elhaladva, és pontosan 17:30-ra meg is érkeztünk Jyvaskylába! Végre újra itt, immár ötödik alkalommal…

Barátom azonnal elvitt minket a szállásadó kollégájához. Miika lakásában (ami mindössze 800 méterre volt a szervizparktól!) egy közös nappali-konyha volt erkéllyel, mellette egy hálófülke, és egy meglepően nagy fürdőszoba, aminek legalább a felét a szauna tette ki! Barátomék otthonában egy könnyű vacsorát követően még bevásároltunk, s irány az ágy, hiszen rég volt már a hajnali 4 órai ébredés. Érdekes volt újra rácsodálkozni, hogy még éjfélkor is mennyire világos van itt!

Szerda reggel 8 órakor indultunk, hiszen kezdődött a pályabejárásunk nézői szemmel. Elsőnek a versenyközpontba vezetett utunk, ahol vásároltam kisfiamnak egy plüss (!!!) WRC-t, és Édesapámnak pedig a szokásos baseball-sapkát, mint minden VB futamról! Itt találkoztunk olyan magyar szurkolóval is, aki Dániából érkezett! Először a Shakedown 4,26 km-es szakaszt autóztuk végig. Hát bevallom, elsőre nagyon csalódott voltam, hiszen 2015-ben a Ruuhimaki szenzációs pályáján élvezhettük egész délelőtt a fergeteges repüléseket, s ahhoz képest mindenképp erős visszalépés volt ez a szakasz. A második bekötőút és a cél közötti másfél km-es, széles út hasonlított minimálisan a klasszikus Finn szakaszokra, bár itt is elég kevés helyen láttunk kijelölt nézői helyeket. Itt jelezte a kis Yarisunk, hogy tankolnunk kell, ezért megkerestük Petajavesi kis városka legolcsóbb benzinkútját, ami természetesen automata volt, azaz előre kifizetett összegért kiadta az érte járó üzemanyagot, ha belefér, ha nem! Finnországban elég drágán mérik az üzemanyagot, a legeslegolcsóbb helyen 1,51 eurót, azaz 491 Ft-ot kértek 1 liter benzinért. Éppen végeztünk a tankolással, beáll mögénk egy poros Ford Focus RS, szélvédőjének sarkában egy narancssárga 3-as szám. Gyorsan leparkoltam, elő a sapkát, tollat: autogram vadászat! Suninen aláírta. Bepattanok a kocsiba, 3-as kocsi el, de érkezik egy ugyanolyan poros 2-es! Hopp, gyors megfordulás a körforgalomban, Evans még az autóban ülve aláírta sapkám. Mosolyogva indultunk tovább, amikor a körforgalomban épp az 1-es rajtszámú poros Ford adott elsőbbséget! Hmmm, még egy megfordulás… Így a teljes Ford csapat szignója ott virított a sapkán! Érdekesség, hogy ők is a legolcsóbb kúton tankoltak, nincs tékozlás az M-Sportnál! Pár km-t gurultunk a Gy.04-09, Assamaki rajtjához, ahol még Breen is „megállított, hogy szeretné aláírni a sapkám”!

Ezután még Gy.03-08, Urria felfedezése után jöhetett az Ouninpohja szakasz idei verziója, ami a Gy.14-17. és idén Kakaristo névre keresztelték. Az eredeti 34 km-es szakasz első fele kimaradt a programból, így a híres sárga házas ugratón az idén sajnos nem repkedhettek a pilóták.

A szakasz végét megváltoztatták, a keskeny részről nem balra haladtak pár száz métert az eredeti célig, hanem az elágazásban jobbos visszafordítóval még 4 km-t száguldottak a fotocelláig. Itt találtunk egy szimpatikus részt, így a szombati programunk már meg is volt.

A céltól alig 20 perc gurulás után már ott is voltunk a Gy.13-19, Pihlajakoski szakasznál. Itt egy kicsit megpihentünk, s ami egyáltalán nem jellemző ránk, 20 percig csak csendben, lábat lógattunk egy kikötő stégjének a végében. A pálya érdekessége, hogy a Rajt- és a Célállomás szinte látja egymást szabad szemmel, lévén egy 14,9 km-es „körpályát” jelöltek ki idén. Mikor körbe értünk a stégtől nem messze találtunk egy falatozót, ahol jól meguzsonnáztunk.

Innen már Jyvaskyla felé tartva, a Jamsa körforgalom előtt egy nagyobb koppanást hallottunk, nem igazán értettük mi lehetett az! Körforgalom után épp 3. fokozatba kapcsoltam volna, amikor óriási kerepelő hang jelezte elölről, valami nem Ok! Azonnal félreálltunk, s máris tudtuk, mi volt az a koppanás: a bal első sárvédő, belső műanyag burkolatából elhagytunk egy rögzítő csavart, vagy „bolhát”! A kerék elkezdte enni a könnyű kis műanyagot, s lett rajta egy félköríves kb. 20cm magas és 10 cm széles lyuk. Óvatosan visszaindultunk egy murvás úton a körforgalom felé, ott volt teherautó javító műhely, biztos tudnak adni egy gyorskötözőt – gondoltuk! Épp egy pajta mellett mentünk el, ezért körülnéztünk ott is, hátha akad valami, amivel rögzíthetnénk a lifegő alkatrészt. Egy spárga darab jó megoldásnak tűnt, aláfeküdtem az autónak, hogy megkössem, amikor a barátom az autó hátuljában talált egy csomag műanyag gyorskötözőt. Gyorsan meghúztam, és irány a Gy.15-16 szakasz, a mindössze 8,95 km-es Tuohikotanen! Ismerős volt a hely, 3 éve is néztük ezt a szakaszt, de ahol akkor be kellett sétálnunk, az most szakasz része volt. Ezen a környéken ugrotta 2009-ben Novikov, a sárga C4 WRC-vel azt az emlékezetes hátsó lökhárítóra érkezőst (érdemes rákeresni a neten). Felkerestük az ugratót is, ami idén nem volt a pálya része.

Innen egy csodaszép hídon át vezetett utunk a Gy.06, a 19,34 km-es Oittila szakaszra. Ez a pálya volt tavaly a Powerstage, de most az elejéhez hozzátettek egy 9 km-es részt. Először fura volt, hogy csupán egyszer szerepel a programban, de miután végigmentünk az új részen már értettük miért: végig volt szórva az út laza kaviccsal, nem volt egy kemény nyom, mint a többi út esetében. Nem bírta volna el kétszer a mezőnyt, az biztos!

Este hét felé járt az idő, így átadtam a volánt barátomnak, és szinte azonnal bebólintottam. Egyszer kaptam fel a fejem, úgy tűnt villant egyet a traffipax automata, azonnal a GPS tényleges sebességét néztem 77 km/h volt pontosan. Francba… Jyvaskylába érve bevásároltunk, majd körbesétáltuk a szervizparkot, ahol a sok letakart autó között egy igazi ínyenc WRC-t is találtunk kiállítva: 2007. Új-Zélandi futamon első lett a finn Grönholm, aki 0,3 mp-el előzte meg a második Loeb-öt! Ez akkor az addigi legszorosabb VB futam végeredmény volt! Hát ez a Ford Focus WRC volt itt megérinthető!

(Azóta ennél szorosabb befutót hozott a 2011-es Jordán futam, ahol Ogier mindössze 0,2 mp-el előzte meg Latvalát, de ez egy rövidebb verseny volt, mert a teljes első napot el kellett törölni a versenyfelszereléseket szállító komp késése miatt!)

Csütörtök reggel hajnal 5 órakor keltünk, 6 órakor indultunk a 31 km-re lévő Shakedown-ra. Leparkoltunk (5 euró) egy bányában, majd séta a precízen kijelölt ösvényen az erdőben a pálya felé, majd mentén. Az előre tervezett helyet pont el tudtuk foglalni. S már csupán 45 perc várakozás volt hátra az első, tempós WRC-ig! Az emberek csak jöttek-jöttek, hamar megtelt a nézők számára kijelölt belső ív. Egy tapogatózó kör után, kőkeményen a gázra léptek a srácok, a jobbos leesős kanyar után át a völgyön majd előttünk bemozdítva padlógázon húztak át az enyhe balos nyújtott kanyaron.

Tavaly felkeresett egy tisztelettudó ralirajongó, akinek barátaival a tavalyi Finn futam volt az első külföldi versenyük. Egy közös ismerősünk említette neki, hogy mi többször voltunk már Finn VB-n, esetleges kérdéseit küldje el nekem, biztos fogok válaszolni! Természetesen minden tőlem telhetőt megtettem, amit egy szenzációs, libabőrözős, élménybeszámolós email-el hálált meg! Annyira jól sikerült nekik a tavalyi futam, hogy már novemberben megvették az idei repülőjegyeiket is. Szóval küldtem neki a teszten egy képet, hogy mi mit látunk épp, Ő is küldött egyet. Hamar kiderült itt állunk két kanyarra egymástól! Megkerestem őket, és egy nyolc fős, vidám csapatra leltem! Együtt néztük egy órán keresztül a tesztet, s igazán energikus, humoros, jó kedélyű társaságba cseppentem. Öröm volt velük megismerkedni, s ez most nem csupán udvariaskodás! Elvetemültek, a szó legjobb értelmében… Egyikük még a tavalyi győztes Yaris WRC-t is rátetováltatta az alkarjára a Finn zászló mellé, annyira magával ragadta az élmény! Igen, ez a Finn Rali…

Teszt végén folytatva a pályabejárásunkat, végigmentünk a közelben lévő 20 km-es Gy.02-07., Moksi szakaszon, ahol egy szenzációs részt találtunk a szakasz elején. Ezután megtankoltunk egy hihetetlenül egyszerű, családi benzinkúton, ami még élelmiszer bolt is volt egyben.

3 évvel ezelőtt nagy csalódás volt nekem a csütörtök esti városi, Himos szakasz, ezért úgy döntöttünk idén kihagyjuk és inkább elfogadtuk kint élő barátomék vacsorameghívását! Előtte gyorsan kiugrottunk Ruuhimaki mellé gokartozni. Egy mini F1-es pályán 4 finn fiúval sikerült a 15 perces, velünk nemzetközivé lett futamot teljesítenünk. Harmadik lettem a nádszálvékony srácok között. 🙂

Késő délután bementünk még a szervizparkba, alaposan szemügyre vettük a járgányokat. Nem messze található Jari-Matti Latvala raliautós múzeuma, ide két gyönyörű állapotban lévő Toyota Celica-t hoztak el, egy kis „kóstolónak”!

A rajt előtt a Finn légierő tartott bemutatót 4 vadászgéppel a város felett. Mi úgy gondoltuk majd a kivetítőn megnézzük az első pár autót, mielőtt a vacsorameghívásnak eleget tennénk vendéglátóink otthonában. Hát csalódnunk kellett, ugyanis fordított rajtsorrendben indították a mezőnyt…

Kint élő barátom egy óriási meglepetéssel készült számunkra! Elhívta magukhoz azt a finn közös jó barátunkat is vacsorára, akinél 2008-ban laktunk a futam alatt, s nem mellesleg tökéletesen beszéli a magyar nyelvet is (összesen 9 nyelven beszél!)! 10 éve mindent megtudtunk tőle a XX. századi finn történelemről. Még egy szauna múzeumot is mutatott nekünk a verseny után, ahol a szaunák kialakulásának lépéseit lehetett szemügyre venni 20 lépésben! Hihetetlen, de mindegyiket ki is lehet próbálni! Emlékezetes verseny volt 10 éve, s tökéletes este volt most is, köszönjük szépen!

Mielőtt éjfél tájékán elindultunk volna, még megvettük a vasárnap délután buszjegyünket online, a 15:30-kor induló járatra. Az nem picit volt meglepő, hogy a busztársaság nem fogadta el a nemzetközi bankkártyát, csak a finn bankok által kiállítottat!

 

Péntek reggel 5 órakor keltünk, 6 órakor indultunk a napi első Moksi szakasz elejére. 7 óra környékén parkoltunk le (újabb 5 euróért) a szakasz közelében lévő pajták tövében több lakóautó és személyautó mellé, előtte elhaladva kb. 2 km hosszú parkoló kocsisor mellett. 8:18-kor rajtolt a mezőny a pontverseny állásának megfelelően. Amit itt láttunk, hátborzongató volt! Szenzációsan látványos, ahogy már messziről szinte végsebességen ereszkedtek lefelé, majd egy J2 után még 400 egyenes és egy széles, befelé dőlő, beúsztatós B22 6.fokozatban. Óriási volt! Mindezt a belső ívről, biztonságos helyről élvezhettük. Tökéletes kezdés volt.

WRC-k után siettünk a Gy04., Assamaki első nézői pontjára. Itt 1400 métert kellett sétálnunk a szakaszig, majd még 300 métert a rajt irányába. Egy nyújtott balosból érkeztek egy enyhe emelkedőn J2 rövid kanyarhoz, belül volt egy óriási szikla. Erre persze nem lehetett ráállni, de picit lejjebb sétálva először a külső ívről küldött át a rendező a nyújtott balos belső ívére, majd az előfutók után már a távolból ugyanez a rendező karlendítéssel visszaküldött volna a külső ívre, de addigra már jól kiépítettem a kis bázisom a biztonságosabb belső íven. 10:13-kor rajtolt a mezőny, szemmel látható volt, ahogy tisztult a nyom minden egyes autó után. Érdekes volt, hogy a padlógázas, nyújtott balosban mindenki 1-2 cm-el beljebb jött, mint az előtte induló. Itt legszebben egyértelműen Evans jött.

Megvártuk az egész mezőnyt, igazán kitettek magukért a kis R2 méregzsákok is. Látszott, hogy mekkora kockázattal hatolnak előre. Ameddig sikerül pályán maradni lendületből, addig tart versenyük.

Innen egy nagyobb kerülővel a Gy6 felé tartottunk, ami 14:24-kor rajtolt, de a gyönyörű hídon átkelve már 7.700 méterre a hivatalos parkolótól állt a kocsisor a főúton, 70 perccel a rajt előtt! Ezért az első szabályos helyen már fordultunk is meg. Hiszen a záróvonalat nem lépjük át, kérem! Dicséretes, hogy a motorral érkezőket motoros rendőri felvezetéssel segítették a sor melletti haladásban! Nekünk pedig jöhetett a péntek délután újratervezése. Mire kitaláltuk, már jöttek is a kis „dögök” az aszfalton szépen egymás mögött. : )

Ha már így alakult, akkor megcéloztuk a Gy7-t, ami újra a reggeli Moksi volt 15:27-kor, egy másik helyre próbáltunk bemenni, de már 2200 méterre parkolni kellett volna, ezért inkább gyorsan visszafordultunk és mentünk a reggeli, jól bevált helyünkre, amit most a másik oldalról, a fák közül néztünk meg. Innen nézve még félelmetesebb volt, ahogy a WRC-k berepültek a kanyarba, amit egy pillanatnyi gázelvétel után (amíg bemozdítja a kocsit) máris padlógázon teljesítettek. Jelentem, nem remeg meg a lábuk! : ) Pár R5 autót is megvártunk, amikkel újabb ámulatba estünk, hogy plusz nyomaték nélkül mennyire nagy tett befordulni itt, életre-halálra!

Innen bár eredetileg nem terveztük, de felmentünk a legészakibb szakaszra, a Gy10. Aanekoskira, ami 18:45-kor rajtolt és mindössze 7,71 km-es volt, de a végén egymást érték a kijelölt nézői zónák. Itt csúszott szerencsésen árokba még délelőtt Suninen a célkanyarban. A rajt előtt ettünk 7 euróért egy sült hús-krumpli kombót, majd elhelyezkedtünk egy versenyautóból beláthatatlan B1-ből J222-ben. A vártnál nagyobb látványban teljesítették a hosszú jobbost, folyamatos csúszáshatáron!

Pár R5 után elindultunk, és kitértünk a vasárnapi Laukaa szakasz felé végignézni, hátha sikerül a zárónapon is két gyorsot megnéznünk. Kicsit nehezen nézhető pálya, ahol parkolni tudsz nem sok a látnivaló, ahol izgi rész van, oda sokat kell gyalogolni. Hazafelé kaptunk egy üzenetet a magyar barátainktól, hogy szombat este isteni Lazaclevessel várnak minket vacsorára! Természetesen máris ehhez igazítottuk a szombati tervünket, ami így az lett, hogy pályazár előtt bemegyünk Kakaristo-re, s ott leszünk végig! Péntek este hulla fáradtan estünk az ágyba, s elkövettem azt az óriási hibát, amit még soha! Nem állítottam be ébresztőt!

 

Szombat hajnal 6 órakor riadtam fel arra, hogy beindult egy WRC a szervizparkban! Dühös voltam magamra, amatőr hiba volt, egy órával korábban kellett volna kelnünk! Így persze esélyünk sem volt a 7:30-as zárás előtt bejutnunk pályára úgy, hogy 70 km-t autóznunk is kell odáig.

7:10-kor indultunk. A lámpánál pont a magyar Skoda Fabia R5 állt be mellénk, aznap először mosolyt csalva az arcomra. Végiggurultuk a népvándorlásban a szakaszig, a 7. számú parkolót célozva. Ki volt írva a főúton, P6 és P7 jobbra. Befordultunk. Hamarosan újabb tábla az erdei T-elágban, mindkét parkoló balra! Kb. 2300 méterre már parkoltak az autók a P6-ban, de hát a mi célunk a P7! Ezért haladtunk tovább a sorral, állandó várakozások közepette. Óráknak tűnő 25 perc alatt kiderült, itt vagyunk a szakasznál, láttuk a szalagokat! Oooooh… Vissza az egész! Persze szemből VIP nézőket szállító buszok is jöttek. Nehezen kikerültük őket a félénk finn nézőtársakkal. Sebaj, a parkoló sor végén GPS elő, beállítottam P7-re. Vissza majdnem a főútig, hiszen még a T-elág előtt be kellett volna mennünk (itt nem volt tábla!) egy szűk murvás útra, amin 4 km-re volt a parkoló! Innen a szakasz 1800 méter, de kizárólag gyalogosan, hiszen lajtos kocsit állítottak keresztbe, túl szűk lett volna parkolni rajta. Séta…

Egy oldalról-szemből jó rálátásos, berepülős, ugratós pici balos kanyar volt egy völgyön át. Előtte egy kisebb völgy, ami a fékezést nehezítette meg. Természetesen már tele emberrel minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyen. Egyetlen helyet találtam csupán a szalag mellett, egy fa mögött, de pont szemből a pályának, s még árnyék is volt. Végülis jó lesz, már csak másfél óra üldögélés a mohás részen, s jönnek is! :O

Az élmezőny jól megfékezte az ugratót, de másképp el sem fért volna. Nagyon jól nézett ki, ahogy nagy keresztben, repültek be az autók a fekete reklámkapu között, majd landoltak, s mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, száguldottak tova a közeli célig. Hihetetlen, amit a modern futóművek koordinálni tudnak! Érkezett a második vonal, köztük is Tempestini az új C3 R5-el, aki az ugrató előtti piciny völgybe nagyobb sebességgel repült bele, nem volt már hely megfékeznie, s úgy beleállt a külső íven lévő partoldalba, mint a gerely! Két futóműve is kitört, nem tudott tovább menni. Ez volt az első bukás, amit az 5 finn ralimon láttam. Tudom, hogy a magyar szurkolók is fantasztikusak, ha autót kell bukás után menteni, de itt olyan rutinos, pontos és fegyelmezett finn nézők voltak, hogy csak ámultunk! Másfél perc alatt megtisztították az utat az alkatrészektől, további 2 perc alatt átrakták a biztonságosabb túloldalra az autót, s utána mindenki (!!!) ment vissza a helyére! Nem fotózta a roncsot, a pilótát, nem kellett ráparancsolni, amilyen gyorsan jöttek, mentek is vissza a helyükre! Jó volt ezt látni… Mielőtt jött volna az amatőr kupa, engedélyt kaptak, hogy a Bio-Rescue felvontassa az első bekötőútig az autót!

Az elmúlt 4 alkalommal mindig kuriózum volt, idén sajnos hatalmas csalódás volt az amatőr kupa, akiknek ráadásul a 12:47-re tervezett rajtjuk is késett. Eddig öblös hangú kocsikon, vagány srácok kergetőztek a pályákon, most inkább biztonsági autózásokat láttunk az erősen hiányos mezőnyben. Talán ha 3-4 alkalommal volt okunk felhördülni, ami a 80 autós nevezési listához képest elég kevés. Valószínűleg az lehetett az oka, hogy nekik ez már a 3. szakasz volt, annak is a vége. A bevállalósabbak valószínűleg nem értek el idáig. 🙂

Második WRC-s kör előtt visszasétáltunk a rajt felé kb. 800 métert. Itt találkoztunk újra a teszten megismert 8 fős vidám társasággal, akik egy nyújtott jobbos kanyart ajánlottak. Közülük páran itt nézték az első kört, s kiemelték, milyen közel tudunk állni belül, abszolút biztonságban! Mi maradtunk, ők visszaballagtak kb. 2 km-t a szűk részre. Telefonos felvételeiket elnézve, ők egészen pontosan félni (!!!) járnak ide – nem tiltakoztak a megállapítás ellen! 🙂

Rajt előtt volt még majd’ egy óránk, így azonnal leheveredtünk a francia, cseh, spanyol ralis szomszédokkal szunyókálni.

A 16:08-kor rajtoló gyorsasági tökéletesen beváltotta a hozzá fűzött látványt, élményt! Úgy érkeztek meg, hogy a beszűkülős balos vége kicsit eldobta őket, majd a jobbos nyújtottban fordultak végig a mély árok támasztásában, szinte a lábunk alatt! Suninen okozta itt számomra „a verseny pillanatát!”, hihetetlen közel autózva a határhoz!

 

Itt megnéztünk a teljes mezőnyt, majd séta vissza az 1800 méteren, s a vonzó vacsora miatt lemondtunk a 18:54-kor rajtoló Pihlajakoski szakaszról, amelyiknek a rajtja és célja oly közel volt egymáshoz.

A Lazacleves természetesen fenséges volt! Közben az is sikerült leegyeztetnünk, hogy vasárnap eljönnek velünk vendéglátó barátomék a két legnagyobb fiával.

 

Vasárnap reggel 6-kor keltünk, 7 órára jöttek értünk, s hamar kigurultunk Ruuhimakiba, ahol 3 éve a teszten óriásikat repültek. 7:40 körül, viszonylag korán érkeztünk, így elég közel parkolhattunk a benzinkúton kijelölt parkolóba. Kényelmesen besétáltunk a szakaszon 1200 métert a legnagyobb természetes ugratóhoz. Jó sokan voltak, de pár gally letörésével sikerült helyet szorítani magunknak.

9:38-kor rajtoltak fordított sorrendben, de sajnos már 3 perces rajtközzel! Így ezzel el is dőlt, hogy nem fogunk tudni átérni a második körben a mindössze 22 km-re lévő Laukaa szakaszra.

A többség eléggé elspórolta az ugratást, de Neuville, Suninen, Latvala azért szép hosszút ugratott.

Majd jöttek az R5 kocsik, köztük is a két C3 vitte a prímet, óriási ugratás után fogtak biztonsággal talajt! Bámulatos, bátor, hihetetlen és frenetikusan brutális volt!

Mezőny után végigsétáltunk a szakaszon, hiszen a térkép alapján a cél közelében volt kialakítva a Powerstage előtti átcsoportosító állomás. Láttuk a célegyenesre fordító balost nem érdemes levágni, mert kő van benne:

Láttuk a célegyenes végén, a fotocella utáni mesterséges ugratót, ahol elképzelhetetlen, 60 méteres ugratás is teljesíthető volt! Ez másfélszer akkora, mint egy kézilabdapálya!

De sehol sem találtuk az átcsoportosítót, pedig tudtam, hamarosan érkeznek a VB hősei. A beíróban sikerült megkérdeznem, mutatták, hogy 400 méterre van.

Szaporáztuk lépteinket, már majdnem ott voltunk, amikor hirtelen észrevettük, a kisebbik fiú nincs velünk! Húúúú, hol lehet? Elindultunk visszafelé, hol maradhatott el. Óráknak tűnő 4-5 perc után Ő érkezett, de nem mögülünk, hanem a gyűjtőállomás felől, hiszen megelőzve minket, előrement!

Egy telephelyen belül voltak a csúcs WRC-k, jó volt a közelükbe férkőzni, szemügyre venni őket búcsúzóul. Érdekes volt észrevenni,

  • hogy a Fordok közül csupán az 1-es rajtszámú, világbajnoki címvédőnek jutott az új, hátsó aerodinamikai csomagból.
  • hogy míg a többség fagyizott, mosdóba ment, addig Evans csakis az itinert tanulta folyamatosan.
  • hogy Latvala és Ostberg vidáman egyeztették, hogy megint hány tized mp-el csökkent a Citroenes előnye!

 

Mi is ettünk egy fagyit a szomszéd mini vidámparkban, s irány Jyvaskyla, hogy megelőzzük a várható dugót az egyetlen hídon át a városig. Gyorsan összepakoltunk, elmentünk elbúcsúzni a csupa szív barátainktól, akik megígérték, hogy jövő nyáron jönnek hozzánk a Balatonra nyaralni! Mi csupán arra kértük őket, ha lehet, akkor ne augusztus elején, hiszen jó lenne jövőre újra átélni ezt a csodálatos száguldást a mézédes finn murván!

 

15:30 előtt pár perccel érkeztünk, mi szálltunk fel utoljára! Még szerencse, hogy vettünk helyjegyet az emeletes buszra! Naná, hogy a felső szint első sorába!

270 km volt Helsinkiig! Aggódtam egy picit a vasárnap esti, fővárosba visszatérő forgalom miatt, de mivel itt mindenki precízen betartja a sebességkorlátozást, ezért nem alakulhat ki a kocsisorok közötti harmonikaszerű mozgás! Nincs torlódás, nincs dugó. Percre pontosan érkeztünk meg egy pláza alatti mélygarázsba, a végállomásra!

Egy 800 méteres, gyorsított városi bőröndvonszolás után érkeztünk meg a vasúti pályaudvarra. Gyorsan vettünk mágneses, programozható vonatjegyet, és mindössze 40 mp-el a vonat indulása előtti felszálltunk!

10 megálló útvonala pont egy kérdőjelet rajzol a térképre a reptérig: eléred a repülőt, vagy nem? Ez itt a kérdés…

🙂

Rohantunk feladni a feladós poggyászokat, majd egy gyors biztonsági vizsgálat, hála az égnek senki nem volt előttünk. S ekkor kiírták, hogy járatunk késéssel indul! Huh… Egy pár falat, emlék vásárlása, víz az útra és 25 perc késéssel – finn 22 órakor felszállás! Magyar 23 órakor landolás…

 

Éjfélkor nyitottam a lakásajtót. S olyan távolinak tűnt, hogy összejött, ott voltunk, átéltük, beleszagoltunk… hogy délelőtt még a raliautók repkedtek a szemünk előtt, most pedig már hirtelen itthon vagyunk és maradtak az újra és újra végignézett emlékek, fotók, felvételek!

Remélhetőleg jövőre hatodszor is nekivágunk, de szerintünk utazzunk inkább kocsival, hogy legalább hazafelé legyen 2 és fél napja az embernek elmenteni ennek a csodának minden egyes pillanatát…

 

Üdv,

KGT

 

u.i.: pár nap múlva jött a kijózanító infó, hogy valóban lefotóztak minket: 60 helyett 68 km/h-val mentünk!

Na és, itthon ez semmi!?

Jah …………………………………… ott 170 euro lesz!

Közelgő események

  • csü
    25
    ápr
    2019

    WRC: Argentin Rali

  • pén
    26
    ápr
    2019
    vas
    28
    ápr
    2019

    Rallye1: Miskolc Rali 2019

  • vas
    28
    ápr
    2019

    WRX/S1600 RX: Spanyolország