WRC

A Hyundai minden versenyzőjét megtartaná

A Hyundai Motorsport szeretné 2020-ban megtartani Andreas Mikkelsent és Craig Breent is, még akkor is, ha ez egy másik csapat indításával lenne csak lehetséges.

 
A Hyundaijal Andreas Mikkelsen idén a negyedik helyen zárt, míg Craig Breen két versenyen tudott elindulni.
 
A koreai gyártó szeretné, ha Thierry Neuville, Dani Sordo, Ott Tanak és Sébastien Loeb mellett Mikkelsent és Breent is megtudná tartani, ezért pedig egy másik csapatot is indítana, ahogy tette azt egész 2017-ig.
 
“Craig Breennel ás Andreas Mikkelsennel továbbra is dolgozunk és szeretnénk megtartani őket. Mivel a Citroen kiszállt csökkent a WRC-k száma is, ez ellen pedig jó lenne még egy csapat indítása. Nem tudom mikor dőlhet ez el, de azon dolgozunk, hogy sikerüljön.” – mondta Andrea Adamo csapatvezető.
 

Érdemes elolvasni

Östberg: A Citroen vissza fog térni a WRC-be

Hund Gábor

Lappi már a rajt előtt kiesett visszatérő versenyén

Hund Gábor

Rovanpera már az észt teszten is oda tette magát

Hund Gábor