Rally WRC

A Hyundait lenyűgözte Loeb

Andrea Adamo, a Hyundai csapatvezetője elárulta, hogy Sébastien Loeb hozzáállása teljesen lenyűgözte a csapatot.

“Amikor bejelentettük, hogy Sébastien Loeb és Daniel Elena csatlakoznak az idei szezonra hozzánk, sokan megkérdezték, hogy miért. Most már válaszolni tudok erre, a motiváció miatt. Nagyon keményen dolgoznak és változásokat hoztak magukkal. Amikor látod, hogy miként készül egy olyan páros, mint ők egy versenyre, akkor jössz csak rá, hogy mit is lehetne még másképp csinálni. Videókat elemeznek, figyelik a fiatalok készülését. Seb és Daniel megtehetné, hogy nem is jönnek el máskor, csak a tesztekre és a versenyre, de ők nem így gondolják. Motivációjuk kihatással van az egész csapatra, még keményebb munkára ösztönöznek mindenkit. Amikor egy olyan sikeres pilóta, mint Loeb azt mondja, hogy még mindig van min javulnia, akkor nekünk is, akik még nem nyertek semmit, kötelességünk javítani a dolgokon.” – mondta Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatvezetője,

Sébastien Loeb idén először állhatott dobogóra a koreai gyártóval, miután Chilében a harmadik helyet szerezte meg. Az első napon a nyolcadik helyről indult Loeb és Elena, majd vasárnap még a 2. helyért is tudtak harcolni Sébastien Ogierval.

“Amikor pénteken a déli szervizben láttam, hogy Loeb figyeli a csapat munkáját, meglepődtem. Folyamatosan figyelte, hogy éppen mit csinál a csapat. A pénteki nap nagyon nehéz volt, de Loeb és Elena egy pillanatra sem adta fel a harcot és végül egy nagyszerű eredményt értek el.” – tette hozzá Adamo.

Sébastien Loeb még két versenyen indul az idei szezonban a világbajnokságon, de július végén az olasz WRC bajnokság Alba Raliján és a francia bajnokság június közepi Vosges Raliján is elindul az i20 Coupe WRC-vel.

Érdemes elolvasni

Ott Tanak is csatlakozik Craig Breenhez

Hund Gábor

A Hyundai elhagyhatja a WRC-t 2021 végén

Hund Gábor

Mikkelsen a Skodával tesztelt

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató