Ajánlott Magazin

A NEVEM TÄNAK, OTT TÄNAK

Ne is álmodj róla, soha sem leszel rallyversenyző – mondta a tanára. Nincs jövője a rally-vb-n – állította Malcolm Wilson. Feltettem a kezem, kész – csóválta a fejét Markko Märtin. De egyikre sem hallgatott és 15 év után először nem Sébastiennak hívják a rally-világbajnokot, hanem Tänaknak. OTT TÄNAK-nak.

Részlet a Rally Café 2019. novemberi számában megjelent cikkből

(…) A Volkswagenek után már egy komolyabb autóval, egy Renault Clióval versenyzett, amikor az egyik támogatója felmérte a helyzetet és elé állt: vagy megkeresed Markko Märtint és tőle kérsz tanácsot a továbblépéshez, vagy mész kombájnt vezetni. Előbbit választotta.

Markko Märtin akkor már régen nem versenyzett, de ő amolyan úttörő volt Észtországban, rettenetesen nagy tapasztalatot szerzett és amúgy is egy rendkívül okos ember, még akkor is, ha többnyire tömörebben fogalmaz, mint Kimi Räikkönen, de ha mond egy szót, akkor arra érdemes oda figyelni.

Na, szóval Märtin tanácsára ült be egy Subaruba az észt bajnokságon, amit 2008-ban megnyert. A következő évben pedig benevezett a Pirelli Star Driver tehetségkutatóra, ahol Tänak az egyik győztes volt, amiért járt pár vb-futam egy N-es Evo X-essel. Sokan már itt felfigyeltek rá, bár többnyire kiesett, de ameddig ment, addig érdemes volt őt megvárni a pálya szélén. A PWRC-ben így is negyedik lett.

Märtin közben – mert, ahogy említettük nagyon okos ember – elküldte Tänakot az M-Sporthoz nyelvet tanulni, szállást és kvártélyt kért neki és bedugta a műhelybe szerelni.

Rich Millener, az M-Sport jelenlegi csapatvezetője szerint nagyon vicces volt Tänakkal együtt dolgozni, mert hogy nem értette a nyelvet, ezért mindent el kellett mutogatni neki. Abból lehetett tudni, hogy hol van a műhelyben, hogy hol gesztikulálnak a legjobban a kollégák. Cserébe viszont jó szerelő volt. Mitől ne lett volna az, ha egyszer a család műhelyében nőtt fel?

Az M-Sportnál díjazták az igyekezetét, na meg Märtin is folyton kezességet vállalt érte és Malcolm Wilson öt éves szerződést ajánlott neki. Ezzel gyakorlatilag sínre került a pályafutása. (…)

Vagy mégsem? Hát nem teljesen, hiszen nem sokkal ez után akár végleg is megszakadhatott volna Tänak pályafutása.
Hogy mi volt ez az ok és hogyan hozta vissza magát a sírból, az kiderül a teljes cikkből, amelyet Rally Café novemberi számában olvashattok, amit keressetek az újságárusoknál valamint a MOL, az OMV és Lukoil benzinkutakon, vagy töltsétek le a digitális Rally Cafét itt: http://www.dimag.hu/magazin/RallyCafe

Érdemes elolvasni

Jouhki: Rovanpera akár győzelemért is harcolhat

Hund Gábor

Wilson: Elfyn mindig az M-Sport családtagja lesz

Hund Gábor

Idén már 23. alkalommal vár a Mikulás Rallye!

Hund Gábor