A Rally Café 2019/5. számából

Keresd a hírlapárusoknál, a MOL, az OMV és a Lukoil benzinkutakon

Címlapsztori

Solberg visszavonul, köszönjük Petter!

Az év végén szögre akasztja bukósisakját a háromszoros világbajnok Petter Solberg, aki nem csak gyorsaságával, de kitartásával és alázatával is sok szurkolót nyert meg magának. Páratlan pályafutása azonban nem ér véget teljesen.

Mi azért visszatekintettünk páratlan pályafutására.

 

Újra együtt az Európa-bajnok csapat

Magyar szakemberekkel és magyar műhellyel erősít a Tankpool24 csapata a kamion-Európa-bajnokságon. Mindkét Mercedes felkészítését Kecskeméten végzik, Kiss Norbi pedig újra a korábbi Európa-bajnok csapattagjaival dolgozhat együtt.

Maga a kétszeres Európa-bajnok mesélte el, miért javult ettől az esélye már az idei bajnokságban is.

 

Az utolsó igazi VFTS-es

A VFTS korszak legvégén vált legendává Lajtai Zsolt, aki ’89-ben és ’90-ben is B csoportos bajnokságot nyert, de ami ennél is fontosabb, a nyugati autók között abszolút értékelésben harmadik lett. Sokan ódákat zengnek róla, nem is véletlenül.

Többek között arra is kíváncsiak voltunk tőle, hogy mit láthatott tőle Zsírpapa – a Rally Café előző számának vendége – abban a pécsi kanyarban, ahol a Lajtai után eldöntötte, ő is versenyezni fog és ő is csak VFTS-sel.

 

Hol a hiba?

A téli tesztek alatt a Ferrari tűnt a legerősebb csapatnak, ehhez képest az első futamokon a Mercedes állított fel új rekordot, eddig még soha egyetlen csapat sem tudott négy kettős győzelemmel kezdni. De akkor hol úszott el a Ferrari?

Nehéz választ kapni a kérdésre, de megpróbáltunk megtalálni a megoldást, ami azóta még időszerűbbé vált.

 

Három Királyok

Az új generációs WRC-k bevezetése óta nyolc versenyző nyert rali-világbajnoki futamot, azonban a győzelmek háromnegyedén mindössze hárman osztoznak. Ők azok, akik két és fél éve kibérelték a világbajnokság első három helyét.

Thierry Neuville, Ott Tänak és Sébastien Ogier uralják a vb-t, azt is megmondjuk, hogy miért és hogyan.

 

Herczig az élmezőnyben

A negyedik helyet szerezte meg Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Kanári-szigetek Ralin, ahol, főleg a verseny vége felé már az élmezőnyben autóztak és a dobogóról is csak egy defekt miatt maradtak le.
Norbi már majdnem elégedett volt a teljesítményével, szerintünk pedig most érkezett meg igazán az Eb élmezőnyébe.

 

Duó Boksz
Egyelőre csak két legény van a gáton az Országos Ralibajnokságban, méghozzá Vincze Ferenc és Turán Frigyes. Jelenleg 2:0-ra áll a csata kettőjük között, de ahogy tavaly is tapasztaltuk, bármi megeshet a hátralévő öt futamon.
Gyakorlatilag mindent összegyűjtöttünk a Miskolc Raliról, amit az ORB második fordulójáról érdemes tudni.

 

A breakes navigátor
Igazi pécsi vagány, aki él-hal a breakért és a raliért. Ez a két látszólag teljesen idegen sport jól megfér egymás mellett Bán Viktor életében, aki a maga könnyed és laza stílusban mesélt az autósportos és táncos pályafutásáról.

 

Fantasztikus versennyel rajtolt a bajnokság
Az MNASZ égisze alatt futó, Drifting.hu által szervezett és megálmodott bajnokság első állomása idén is a híres, hírhedt Slovakia Ring volt, ahol 2019. május 1-jén 21 profi pilóta csapott össze, hogy egy jó kezdéssel bebiztosítsa helyét a bajnokságban.

 

Elektromos drift?
Hosszú éveken keresztül azt gondoltuk, hogy NEM lehet elektromos autóval driftelni, egészen addig, amíg a Tesla piacra nem dobta a Model 3-at, ami minden korábbi elképzelésünket átírta az elektromos driftről.

 

A kevesebb néha több
Nem kell mindig rommá építeni egy autót ahhoz, hogy igazán mutatós gépet építsünk. Kiváló példa erre ez az E30 is, amire sokan csak legyintenek, hogy egy felni, meg ültetés, azt jóvan…

 

Minden, amit Német Lackóról eddig nem tudtál

H nélkül írandó és Lackónak ejtendő Német László neve, aki egészen különleges ívű pályát járt be a raliban, az egy évtizednyi zsigulizással, majd nemzetközi futamokkal. A Miskolc Ralin pedig egy R5-ös Fabiával lepett meg mindenkit, amikor az igen elismerésre méltó abszolút harmadik helyen végzett.

Közelgő események

  • pén
    07
    jún
    2019
    vas
    09
    jún
    2019

    Rallye1: Székesfehérvár Rali 2019

  • vas
    09
    jún
    2019

    F1: Kanada

  • csü
    13
    jún
    2019

    WRC: Szardínia Rali