Ajánlott Autósport

A rallysport története 1. rész – Az I. világháború előtti versenyek

A rallysport története komoly múltra tekint vissza, egészen 1894-ig kell az időben visszamenni, hogy az első ilyen jellegű versenyt megtaláljuk. Új sorozatunkban a rallysport történelmével foglalkozunk több részletben, melyből sok érdekesség derül ki azok számára is, akik a rallysportot azt gondolják, már teljesen ismerik.

 
Az I. világháború előtt
A rally kifejezés, mint a motorsport egyik ága valószínűleg 1911. januárjában a Monte-Carlo Rally esetében volt először használva és az 1920-as évek végéig csak néhány esemény nevében volt benne a rally szó.
Maga a rally jellegű verseny az 1894-es Párizs-Rouen kocsi versenyre (borító) vezethető vissza. Ezt a párizsi Le Petit Journal újság támogatta, így pedig jelentős érdeklődésre tett szert a nyilvánosság előtt és az akkori vezető gyártók nevezését is kivívta. A versenyt Comtede Dion nyerte, azonban mivel gőzhajtású autóval indult, így hivatalosan nem nyerhette meg a versenyt,
Albert Lemaître
így végül Albert Lemaitre nyert egy 3 lóerős Peugeot-val. A rendezvényt több, városok közötti verseny megrendezése követte Franciaországban és szerte Európában. Ezeken a versenyeken már több olyan dolog megfigyelhető volt, melyek a modern rallyba is bevezetésre kerültek: egyéni indulási idők, verseny az óra ellen, időellenőrzések a városok be és kilépő pontjain, útvonal jegyzetek, nagy távolságok megtétele.
Az első ilyen nagy távolságú versenyt 1895 júniusában rendezték Párizs-Bordeaux-Párizs útvonalon, 1178 km távon. A versenyt Paul Koechlin nyerte Peugeot-val, 48 órás és 48 perces időeredménnyel, 24 km/h átlagsebességgel.
 
1895. szeptember 24. és október 3. között rendezték a Francia Autóklub támogatásával azt az 1710 km-es versenyt, mely Bordeaux-tól Agenig tartott. Ezen a versenyen összesen 10 kijelölt szakaszt kellett időre teljesíteni, így a jelenlegi formátumot használt versenyek első képviselője volt.

Az autók fejlődésének köszönhetően az 1903. májusában rendezett Párizs-Madrid versenyen a Bordeaux-ba tartó 550 km-es távot 5 óra és 15 perc alatt teljesíteni lehetett, ami már 105 km/h-s átlagot jelent. A sebesség azonban sok balesetet is jelentett, hiszen a verseny útvonala nem zárt volt, így gyalogosok, állatok és közúti forgalom is zajlott rajtuk. A versenyen emiatt 8 halálos baleset is történt, a francia kormány pedig betiltotta a versenyeket. Innentől kezdve már zárt szakaszokon rendeztek versenyeket, 1907-ben pedig lezajlott az első épített pályán való verseny is az angol Brooklandsben.
 
A korai, országúti versenyek közül az 1899-ben megalakított Tour de France hatalmas múltra tekint vissza, 1906 és 1937 között megbízhatósági versenyként bonyolították le, majd 1951-ben a Nizzai Autóklub megrendezésében indult újra a világháborút követően.
Franciaországon kívül, Olaszországban 1895-ben Torino-Asti-Torino megbízhatósági versenyt rendeztek, majd 1897-ben az első igazi motorversenyt a Maggiore-tó partján rendezték Aronától Stresáig, majd vissza. Ezek a versenyek vezettek végül a Targa Florio első, 1906-os, vagy a Giro di Sicilia 1914-es megrendezéséhez
 
Az első alpesi versenyt 1898-ban rendezték meg az Osztrák Túraklub által három napon át Dél-Tirolban.
Thousand Mile Trial, 1900
Nagy-Britanniában ugyan 19 km/h-ban volt megszabva a maximális sebesség, de 1900 áprilisában és májusában megrendezték a 15 napon át tartó Thousand Mile Trial versenyt, mely a brit nagyvárosokat összekötve zajlott az új közlekedési forma népszerűsítése érdekében. A rendezvényt a Brit Autóklub rendezte, mely a Királyi Autóklub elődje. A versenyen 70 jármű vett részt, összesen 13 darab 69 km és 198 km hossz közötti szakaszt kellett teljesíteni. A verseny pihenőnapokat is tartalmazott, amikor a járművek kiállítótermekben kaptak helyet. Ezt követően 1901-ben Glasgowban öt napos versenyt rendeztek, majd 1902 és 1904 között megrendezték a Glasgow-London versenyt. 1908-ban a Királyi Autóklub rendezésében 3200 km hosszú versenyt tartottak, majd 1914-ben az 1400 köbcentis autók gyártói számára rendeztek versenyt, hogy járműveiket összehasonlíthassák.
 
Németországban 1905-ben Herkomer Trophy néven rendeztek először versenyt, öt nap alatt 1000 km-t kellett a 100 indulónak leküzdenie, a verseny azonban rosszul lett megrendezve és szabályai sem voltak egyértelműek. Az egyik induló az osztrák
Henrik herceg volt, akinek ötletére 1908-ban és 1910-ben megtartották a jóval sikeresebb rendezésű Heinrich Fahrt versenyt.
Olasz versenyző a Peking-Párizs versenyen
Két maratoni hosszúságú versenyt is rendeztek az I. világháború előtt, az egyik az 1907-es Peking-Párizs verseny volt, majd 1908-ban tartották a Japánon és Szibérián át menő New York-Párizs versenyt.
Monte-Carlo Rally, 1912
1911-ben rendezték az első Monte-Carlo Rallyt, melyet helyi gazdagok hoztak létre. A verseny pedig csábította a kor gazdag sportautó tulajdonosait.A verseny külön izgalmat ígért mindenkinek, mert télen hatalmas kihívás volt Monacóba jutni.
 
Sorozatunkat legközelebb a két világháború közötti időszakkal folytatjuk.

Érdemes elolvasni

Rally Café Podcast – Kazincbarcika Rally & Rally Hungary

Vörös Gergő

Rali piknik Tiszák módra

Vörös Gergő

Szaktekintélyekkel indít mobilitási startup programot a HUMDA

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.