A siker éve következik

Drávucz Olivér a tavalyi évet nagy reményekkel kezdte és ezt a szezonnyitó Eger Ralin elért részeredményeivel bizonyította is. Aztán sajnos a következő versenyre már vége is lett a Peugeot Kupás történetnek… Olivér viszont az idei évre már gőzerővel készül a Hondával, amivel az első kilométereket a Szilveszter Ralin tette meg.

A 2018-as évetek elég jól kezdődött, hiszen az Eger Ralin a 13. gyorsasági után még vezettétek a Peugeot Kupát!

– Igen, nagyon fokozatosan építettük fel az Eger Ralit, folyamatosan gyorsultunk, a nap végén a sötétben már nagyon jó időket autóztunk. Csomósék kiesése után az élre álltunk a Peugeot Kupában és a komplett két kerekes mezőny első helye is a miénk volt. Klausz Kristófék autójával mentünk, de sajnos egy keréktőcsavar törés miatt kiestünk, ami benne van ebben a sportban, Kristóf segített a beállításokban is sokat. Úgyhogy pozitív volt a verseny így is.

Volt komolyabb esély arra az év folyamán, hogy tovább tudjatok versenyezni?

– Folyamatosan kerestük a lehetőségeket, de be kellett látnunk, hogy a 208-al való versenyzés még drága nekünk, a jövőre vonatkozóan vannak jó kilátásaink.

Az év végén rendezett Szilveszter Ralin viszont újra láthattunk versenyezni, viszont most egy Honda Civic volánja mögött.

– Igen, László Pisti és csapata biztosította nekünk ezt az autót, ami egy N csoportos JAS Motorsportos Honda, ami képes a jó eredményre. Nekünk kell még sokat tanulnunk hozzá.
Sajnos nem tartott sokáig a versenyetek…
– Sajnos még nem tudtuk meghálálni a lehetőséget Pistinek, hiszen a második gyorson nekimentünk egy gumibálának, ami neki sodort szembe a padkának és kiszakadt a bal eleje az autónak. Nagyon sajnálom, mert benne volt a kategória győzelem esélye, az első gyorson második időt futottunk, de hibáztam.

Körvonalazódik már valami az idei évre?

– A Hondával fogunk indulni ORC-ben az idei évben, a hibázást a tavalyi évvel lezártam, most a siker éve lesz. Nagy előrelépés lesz nekem ez az autó és a csapat, összeszámoltam 2011 óta csak 600 versenykilométert mentem tesztekkel együtt, amit gyarapítani szeretnék. Van potenciál az autóban és a csapatban, mostantól várjuk az Eger Ralit.

Köszönöm László Pistinek a lehetőséget, támogatóknak, édesapámnak, aki hisz bennem, menyasszonyomnak. Isteni csoda, hogy többen teszünk a cél érdekében.

Készítette: Sipos Attila (RallyFeeling.hu)

Közelgő események

  • csü
    30
    máj
    2019

    WRC: Portugál Rali

  • pén
    07
    jún
    2019
    vas
    09
    jún
    2019

    Rallye1: Székesfehérvár Rali 2019

  • vas
    09
    jún
    2019

    F1: Kanada