ORB Sajtóanyag

A tapadás keresés és a pontos féktávok versenye lesz

Egy teszttel készül a Véres Rallye-ra az LPWMSport párosa, a Lovász Pál – Kürti Tamás duó, akik a tavalyi székesfehérvári eredményüket szeretnék megismételni.

Az autóhoz rengeteg alkatész érkezett a verseny előtt a németországi Hyundai főhadiszállásról, ami miatt remélik az autójuk már nagyon megbízható lesz.

„Ez a furcsa rallye szezon a negyedik futamához érkezett. A pályákat ismerjük, részben hasonló nyomvonal lesz, mint a tavalyi versenyen. Azt gondolom. hogy a Vértes Rallye a tapadás keresés és a pontos féktávok versenye lehet számunkra. Azok a szakaszok, ahol versenyezni fogunk a hétvégén sajátságos útburkolattal bírnak, így meg kell találnunk azt a csomagot, amivel gyorsak tudunk lenni” – kezdte a beszélgetést Lovász Pál, majd hozzátette. „Az autóhoz sok új alkatrész érkezett a Hyundai Motorsporttól, amik beépítés alatt állnak. Egy évvel korábban a tizedik helyen végeztünk Székesfehérváron, igaz akkor sok technikai problémánk volt. Idén a mezőny sokat erősödött, így hasonló eredménnyel már beérnénk. Szeretnénk egy jót autózni, van egy jó autónk és csapatunk ehhez.

A csapat megszokott navigátora Kürti Tamás gyermeke születése miatt kihagyta az egri versenyt és most tér vissza Pál mellé. Kicsit izgul, Répás Zoli beugrása miatt, hogy Pál milyen új elvárásokat támaszt majd elé.

„Furcsa lesz visszaülni egy verseny kihagyása után, mert Pál részéről biztosan nagyobb elvárások lesznek, hiszen Egerben egy nagyon ügyes és tapasztalt navigátor helyettesített” – tette hozzá Kürti Tamás.

A 2020-as Vértes Rallyt október második vasárnapján rendezik meg.

Partnereink segítségét köszönjük!

Sári Péter

Érdemes elolvasni

Kiderült 😱 Szauer Gergő ebben a kategóriában indul idén

Vörös Gergely

Hivatalos: Változik a rally versenynaptár!

Hund Gábor

Mégsem Orfűn lesz a szezonnyitó?

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató