ORB

A tő most már tő

A Clone Rally Team párosának Dián Attilának és Papp Györgynek a tanulás volt az elsődleges célja az Ózd Rallyn, amelyet a Mitsubishi Lancer Evo IX-cel tökéletesen teljesítettek is és a Production Car Kupában a hatodik helyet szerezték meg.

„Minden jó volt – foglalta össze a versenyen szerzett tapasztalatait Dián, aki mindig elégedett, ha az N-es Mitsubishi Lancer Evo IX-ben ülhet.

„Nekem a legfontosabb még mindig a tapasztalatszerzés, amihez először is célba kell érni. Ha ezt megteszem, akkor már elégedett vagyok. A legutóbbi versenyünkön, a Székesfehérvár Rallyn mondta Papp Gyuri, a navigátorom, hogy most már kezdem megtalálni az íveket. Ezt csiszolgattam most Ózdon is.

Egy fél évvel ezelőtt amikor a navigátorom azt mondta, hogy tő, akkor megijedtem, hogy menjek le az útról? Most már ha azt mondja, hogy tő, akkor letövezem. Nekem ez is hatalmas fejlődés és nagyon élvezem.

A saját versenyünk mellett fél szemmel Gergőéket is figyeltem az ORC-ben, az valami pokoli volt, ami ott ment, olyan közel voltak egymáshoz. Értük néha jobban izgultam, mint a saját versenyünk miatt.

Én is köszönöm a csapatunknak, a partnereinknek és a szurkolóinknak, hogy mellettünk vannak, nélkülük nem valósulhatott volna meg ez a nagyszerű hétvége.“

Érdemes elolvasni

Rally versenynaptár tervezet 2021

Hund Gábor

MNASZ hírek 2021 – Turán Motorsport kérelmében hozott határozat

Hund Gábor

Ez történt 2020-ban – December

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató