ORB Rally Sajtóanyag

A végeredmény felülírja a nehézségeket

Annyit kértek a fiúk Fortunától az Ózd-Salgó Rali előtt, hogy ne engedje el a kezüket, mert szükségük van a támogatására. Úgy látszik meghallgatta kérésüket, ugyanis Kurtos Robi és Fridrik Gergő a dobogó harmadik fokára állhatott.

 

Mivel harcoltatok a melegen kívül? 

– A kocsi végig gyenge volt, egyáltalán nem úgy ment, ahogy kellett volna. Kevés üzemanyagot kap valamilyen oknál fogva, ennek majd utána járunk még. Egyszer jó volt, egyszer nem, mint a mesében, hol volt nyomás, hol nem volt nyomás. De az autó technikai részén kívül őszintén bevallom nem nagyon voltam a helyzet magaslatán. Meg is forogtunk párszor, a meleget sem viseltem olyan jól, mint Veszprémben. A szauna szeánsz most már kezd kicsinálni, főleg mikor még overálban ülünk a kocsiban. Lehet nem csak a Micura kell most már „nagygenerál”, hanem rám is – nevet Robi. 

 

Volt taktikátok az Ózd-Salgó Ralira?

– Megbeszéltük Gergővel, hogy óvatosabban megyünk a célba érés érdekében. Aztán menet közben jött a hajtás problémánk, aminek köszönhetően folyamatosan világított a fék lámpánk. Ez nem annyira tesz jót, de valami lett a pedálunkkal, nem működött rajta, ami visszahúzza. Voltak csúszós és nagyon gyors részek, ahol mentünk, mint a golyó, meg amit bírt a kocsi. Két defektet is kaptunk, majd a difi is szétment, úgyhogy azért nem volt ez olyan eseménymentes futam, csak a végeredmény mindig kárpótol. Jókedvűen csatázgattunk, amennyire lehetett ilyen technikai háttérrel. A következő versenyig orvosoljuk a verda betegségeit és folytatjuk, ahol most abbahagytuk.

 

Technikai gond ide vagy oda, a harmadik hely az harmadik hely.

– Valóban, örülünk is, mint majom a farkának. Sőt minden megtett kilométernek és sikeresen teljesített futamnak. Fortuna meghallgatta kérésünket, úgy látszik még mindig spanok vagyunk. Köszi Fortuna, ugye ott leszel a Mecsek és a Nyíregyháza Ralin is?

 

A jelenlegi eredmény változtat valamin pontok tekintetében?

– A bajnokság állása nem igen változott ezzel a harmadik helyezésünkkel. De még van két verseny, ahol bármi megtörténhet. Továbbra is közel vannak a párosok egymáshoz, kiélezett is lehet a szezon vége. Köszönjük a csapat munkáját, a partnerek bizalmát, és a szurkolók lelkes támogatását a pályák széléről, találkozunk a Mecsek Ralin.

 

Reklámpartnereink segítségét köszönjük!

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Peremicki István

 

Érdemes elolvasni

Az meg van, amikor ASI a Suzukival ment Lábatlanon? – Best of onboard

Hund Gábor

Nem ilyen céllal utaztunk Salgótarjánba

Hund Gábor

Tóth Tibor – Szabó József Salgó Rally 2020 – Versenyzői film

Hund Gábor