ORB Rally Sajtóanyag

Árpádtető és Hetvehely miatt megyünk Orfűre

Sokáig kérdéses volt, hogy mivel fog idén versenyezni az Osváth Péter – Papp Tamás kettős. Végül egy Skoda Fabia Rally2 lett a fiúk idei játszótársa, de minden csak az utolsó utáni percben állt össze a csapat körül.

„Vitt előre a szívem, a versenyzéssel kapcsolatban, de úgy érzem, hogy most is túlvállaltam magam.  Törtetek, de nem tudom, hogy hova. Az első métereket Orfűn tesszük majd meg a kocsival. A verseny hetében érkezett meg rá a program, emelet pedig a szervízbusz csinosítgattuk. Bepakoltunk, de a matricázás a kő- és a bukócsővédelem is a héten lett kész. Szóval tényleg minden az indulás előtti percekben állt össze. Tesztelni épp ezért egy métert sem tudtunk, ami nem a legideálisabb felkészülés, főleg, hogy legutóbb 4 hónapja ültünk versenyautóban. Igaz, hogy hatalmas rutinom van, de a kilométer hiányt egyszerűen nem lehet lekompenzálni tapasztalattal. Ráadásul már nem vagyok annyira bevallásos, mit az első öt, viszont adott egy ilyen szuper technika, szóval nem egyszerű. Igyekszünk belerázódni és tisztességgel helytállni.”

Az autó dizájnja is változik picit, mattabb lesz az elmúlt évekhez képest. Osiék a szombati tréningen háromszor végig szaladnak a pályákon, majd lazítanak egyet, a másnapi verseny előtt.

„Az Abaliget-Magyarhertelend szakasz nem tartozik a kedvenceim közé, de a másik kettő hibátlan. Mióta Cered le van aszfaltozva, azóta Árpádtető az elsőszámú kedvencem. Hetvehely is rendben van. Az eleje széles, tempós, utána megérkezünk a szűk részre, ahol egyik kanyarból esünk a másikba, iszonyat jó! Annyira, hogy mindig a K-betűs szó jut róla eszembe, amit persze nem írhatunk le! Ezért állok rajthoz, még ilyen minimális felkészüléssel is, mert ez a 2 gyors mindenért kárpótol. Igazi rali lesz!”

Fotók: Kollár Attila

Érdemes elolvasni

Szerény kezdés

Hund Gábor

Levi ismét dobogón

mihalyi.csaba

Menya megmutatta a tempóját

mihalyi.csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.