Rally 3

Az éllovasok növelték előnyüket az esős-száraz pályán

A Zabar-Domaháza Rally ötödik szakaszán az abszolútban vezető Czékmány Norbert és a licences mezőnyben élen álló Hadik András is növelni tudta előnyét az esős, majd szárazabb pályán.

A verseny ötödik szakasza előtti szünetben eső érkezett a szakaszra, azonban mire az első éles autó elrajtolt már el is állt, így a Rally3-as mezőny még vizes pályán, míg a licences második fele már szárazon, néhol napsütésben teljesíthette a pályát.

A verseny élén álló Czékmány Norbert és Tiba Ádám előnye 14.9 másodpercre nőtt a két helyet javító és második helyre lépő Lezák Péter és Gór Zoltán előtt, míg a harmadik helyet megtartó Bíró Gergő és Bíró Balázs hátránya 23.7 másodperc.
Geng Bence és Geng Ferenc a Rally3-as értékelésben megtartotta úgy is előnyét, hogy a lassító elvitelért kapott 10 másodperc büntetést, azonban az abszolútban a negyedik helyre csúsztak 29.5 másodperc hátránnyal.

A licences mezőnyben Hadik András és Kertész Krisztián volt ismét a leggyorsabb, így előnyüket 5.3 másodpercre növelték Bodolai László és Popovics László előtt, míg a harmadik helyre Balogh János és Holczer Dániel lépett 21.9 másodperc hátránnyal.
Dudás Gergő és Tóth Zsolt ugyancsak kapott lassító elvitelért 10 másodperc büntetést, majd az ötödik szakaszon egy biztonságit autóztak, így 22.5 másodperc hátránnyal a negyedik helyre csúsztak.

A Zabar-Domaháza Rallyból már csak egy szakasz van hátra, melyen már nem várható további eső.

 

Az eredmények még változhatnak az idő jóváírások, illetve büntetések kiosztása után!

Állás 5 szakasz után

1 Czékmány Norbert, Tiba Ádám Lada VFTS (Race Cup) 18:40,9
2 Lezák Péter, Gór Zoltán Lada 2101 (Race Cup) +14.9
3 Bíró Gergő, Bíró Balázs Opel Astra (Race Cup) +23.7
4 Geng Bence, Geng Ferenc Opel Corsa (Rally3) +29.5
5 Szabó Zoltán, Nagyváradi Roland Lada 2105 (Race Cup) +37.1
6 Dudás István Márton, Begala Tamás Lada 2101 (Race Cup) +38.1
7 Spéder Bence, Koroknai Dániel BMW E36 (Race Cup) +53.1
8 Kóródi Koppány, Kapás Attila Citroen Saxo (Race Cup) +55.2
9 Kiss László, Bindis Zoltán Honda Civic Type-R (Race Cup) +1:02.8
10 Géczi László, Kiss Csaba Lada 21074 (A1.6) +1:13.4
11 Szendrei Péter, Szendrei Endre Lada VFTS (Rally3) +1:17.7
12 Jobbágy Krisztián, Bertók Tamás Lada VFTS (Race Cup) +1:18.8
13 Márton Ferenc, Karmanóczki Csaba Lada 21074 (Rally3) +1:22.0
14 Csapó Roland, Csapó Attila Lada VFTS (Rally3) +1:22.7
15 Németh “8V” Péter, Rumszauer András Honda Civic Type-R (Rally3) +1:23.2

Licenc
1 Hadik András, Kertész Krisztián Ford Fiesta R5 15:53.0
2 Bodolai László, Popovics László Ford Fiesta R5 +5.3
3 Balogh János, Holczer Dániel Ford Fiesta R5 +21.9
4 Dudás Gergő, Tóth Zsolt Skoda Fabia R5 +22.5
5 Rongits Attila, Hannus László Mitsubishi Lancer Evo IX +56.4
6 Molnár István, Fekete Zsolt Mitsubishi Lancer Evo VI +1:01.4
7 Tóth Tibor, Szabó József Skoda Fabia R5 +1:01.7
8 László Martin, Kulcsár Dániel Ford Fiesta R2T +1:34.0
9 Barna Tibor, Barna Bence Mitsubishi Lancer Evo IX +1:47.7
10 Helgert Tamás, Kiss Róbert BMW E46 M3 +1:50.5

Fotó: Czékmány Rally Team

Érdemes elolvasni

A Geresdlak Rally szervezőjének közleménye!

Hund Gábor

Bányásznapi Oroszlány Rally 2020 – Versenykiírás

Hund Gábor

Lezák Péter: A körülmények nem tették lehetővé a győzelmet

Hund Gábor