Magazin

Benzingőz és Rock n’ Roll

Gyakran hangzik el Road koncerten olyan mondat, hogy az autóversenyző barátaink ezt vagy azt érték el, és nagyjából minden magyar autóversenyzőt a barátjuknak tekintenek. Nem véletlenül.

Most a mi zenész barátaink, a Road zenekar ünnepli 15 éves fennállását, amihez egy 2017-ben a Rally Caféban megjelent interjúval kívánunk boldog születésnapot.

A 2017-es interjú:

Benzingőz és Rock n’ Roll! Két nagyon is közelálló fogalom, de talán nincs a világon még egy olyan zenekar, amelyik ennyire elkötelezett autósport rajongó lenne és amelyik küldetésének érezné a benzingőzös sport népszerűsítését. Az immár három arany- és két platinalemezzel büszkélkedő Road front embere, Molnár Máté mesélt bandájuk „kattanásáról”.

A Road Magyarország egyik legnépszerűbb metálba hajló rock zenekara. 2016-ban, a foci Eb alatt adtak egy koncertet a Barba Negra Trackban. A hangulat – szokás szerint – pillanatok alatt a tetőfokára hágott és a közönség egy része nem mulasztotta el megünnepelni labdarúgó válogatottunk sikerét. A zenészek is csatlakoztak hozzájuk, de Molnár Máté énekes a végén hozzátette: „Nagyon örülünk a focisták sikereinek, mint minden magyar sikernek, de amikor a mi autósportos barátaink érnek el sikereket, azoknak is örüljetek ennyire.”

 

Meglepő volt ez egy rock zenekartól, még akkor is, hogy ha szinte mindenki tudja róluk, hogy elég erőteljesen érdeklődnek a magyar autósport iránt, többször szerepelt már versenyautó a klipjeikben, sőt a számaik szövegében is fellelhető a kapcsolat a versenyzéssel. Amikor Molnár Mátét, a zenekar frontemberét felhívtam, hogy interjút szeretnék készíteni vele, fel voltam készülve legalább egy minimális sztárallűrre, de ennek nyoma sem volt. „Holnap reggel, M3-as benzinkút jó neked?” – kérdezte. Persze hol máshol is találkozhatnák egy Road nevű zenekar tagjával, mint úton valahonnan valahová. (Úton lenni az élet, megérkezni a halá.)

Pontosan érkezett, de még mielőtt beülhettünk volna egy reggelire, megkért szálljak be a Volkswagen buszba. „Vogel Adri beszél a rádióban, hallgassuk meg” – javasolta. Meghallgattuk, majd elmeséltem neki a koncertélményemet.

„Aki egy picit is ismer minket, az tudja, hogy mind a négyünknek van egy elég erőteljes kattanásunk az autósportok irányába – mondta. – Ennek mindenféle fórumon próbálunk hangot adni, akár a dalainkban, akár a videoklippjeinkben, akár egy-egy poszttal arról, hogy ilyen versenyen voltunk, vagy azzal a versenyzővel cimbiztünk. Szerintem, ha van férfias sport, akkor az az autó-, motorverseny. A legtöbben a focira figyelnek, ami persze tök jó, mi is örülünk valamennyi magyar sikernek, a kézilabdázókénak, a vízilabdázókénak… 2016-ban kijutottunk a (foci) Eb-re, amiről mi is azt gondoltuk, hogy szép siker, hiszen elég régen nem voltunk ott. Csak emellett ne felejtsük el, hogy vannak olyan magyar autóversenyzők, akik nem csak kijutottak az Eb-re, hanem meg is nyerték, mint Kiss Norbi, Szabó Krisztián, Kárai Tomi, hogy csak gyorsan a legfrissebbeket említsem.

Nagyon sok olyan nemzetközi sikerünk van, amire érdemes odafigyelni. A koncertjeinkre sokan járnak, és ha már ott állok a színpadon, előttem a mikrofonnal, akkor mindig megragadom az alkalmat, hogy olyanok is halljanak ezekről az eredményekről, akik nem biztos, hogy annyira otthon vannak az autóversenyzésben. Nevezheted ezt egyfajta küldetéstudatnak az autósport népszerűsítésére.”

Ez egy nagyon szép és elismerésre méltó gondolat, de ha valaki ennyire rá van kattanva az autósportra, annak kell lennie valami mélyebb eredetének is.

„Beszélgettünk a srácokkal, hogy ha újraszületnénk, akkor lehet, hogy autóversenyzők lennénk. Ez nekem gyerekkori álmom volt. Az apám a nyolcvanas években épített egy gokartot. Vettünk egy versenyvázat és egy ülést hozzá, amit még Kesjár Csabi csinált. Elég furcsa érzelmi kötődése volt az egésznek. Mire elkészült a gokart, az alkatom miatt kinőttem, de akkor is volt egy Kesjár ülésem. Fater is versenyzett a gyöngyösi AFIT színeiben, hegyi felfutókon, szlalomon indult egy ezres Skodával. Irigykedve néztem fel az apámra, hogy autóversenyző, ő volt a példaképem.”

Aki nyomon kíséri a zenekar tevékenységét, az tudja, hogy soha sem hagynak ki egyetlen olyan alkalmat sem, amikor versenyzőkkel találkozhatnak, vagy beülhetnek egy-egy autóba. Azonban a ralikrosszos Luigi ennél messzebb ment, egy kisebb autóversenyzői tanfolyamot is tartott nekik.

„Tavaly hívott meg bennünket Nyirádra, hogy megmutassa az alapokat. Egy edzőautóval mentünk, de így is hatalmas élmény volt. Szimulátorral elég nagyszájúak vagyunk, de igazi autót vezetni azért nem olyan egyszerű. Az első körökben, amikor elkezdtük tanulni az alapokat, a váltást, a kuplungkezelést, mindannyian lebiggyesztett szájjal szálltunk ki. Luigi beült mellénk az autóba és üvöltött velünk – persze a nagy zaj miatt –, hogy most váltsál, vedd le a lábad a pedálról, ne fékezz. Azt éreztük, hogy teljesen alkalmatlanok vagyunk a feladatra. Teljes megsemmisülés. Aztán persze a nap végén eljutottunk oda, hogy mindenki mehetett önállóan. Nagyon fárasztó volt, borzasztóan sok mindenre kell figyelni, és mi csak egy edzőautóval mentünk, nem is versenytempót toltunk. Még jobban megerősödött bennünk, hogy minden tiszteletünk a versenyzőké, akik ezt éles körülmények között meg tudják tenni és bírják a pszichés nyomást. Nagyon nagy élmény volt, főleg, amikor az aszfaltról lemész a murvára, előtte megfékezed, irgalmatlanul dobálja a köveket, szét akarja verni a karosszériát, közben üvölt a motor. Iszonyú adrenalin bomba, hogy ilyenkor te uralod ezt a vasat.

Március végén pedig a hazai Suzuki Kupa mogul, Burkus Egon hívott el bennünket az Euro-Ringre, ahol nem edző, hanem valódi, 1,6-os Suzuki kupás versenyautókkal csapattunk. Mivel két autót is kaptunk aznapra, még egymással is versenyezhettünk! Óriási élmény volt ez is! Nem hiszed, hogy azok az 1,6-os kis széria Suzukik mit mennek. Aztán ott is, csak azt hittük jók vagyunk… pár húsz alatti, ifjú versenyző titán, akik aznap instruktoraink voltak, súlyos másodperceket vertek ránk! Iszonyú izgalmas volt!”

A Road koncerten tapasztalt másik élményem az volt, hogy a hangulat sokkal inkább hasonlított a régi ralik családias légkörére, mint egy sztárzenekar koncertjére.

„Tulajdonképpen ezért jársz versenyekre vagy koncertekre, hogy jól érezd magad. Van némi hasonlóság a kettő között. A versenyző bent ül az autóban, szinte teljesen el van zárva a közönségtől, mégis meg tudja teremteni velük a kapcsolatot. Kiss Norbi mesélte, hogy a kamion-Eb-n, amikor befordult a célegyenesbe, a bömbölő motor mellett is hallotta, hogy a közönség a nevét kiabálja. Ez így volt, ott ültünk és a lelátón sem lehetett hallani a kamionok hangját.

Mi is gyakran öt-hat méter távolságra vagyunk a közönségtől, mégis érezzük a bőrünkön azt az energiát, azt a szeretetet, ami sugárzik belőlük. Szabó Krisz pár éve az orrunk előtt lett Olaszországban Európa-bajnok, testközelből éreztük az egészet. Jó volt akkor is magyarnak lenni! Mind a két helyen meg kell teremteni a hangulatot. Egy versenyző sem felejtheti el, hogy végül is a közönség szórakoztatása a feladata. Mi ebből a szempontból szerencsések vagyunk, mert nem kell a köridőre törekednünk a színpadon.

Voltam olyan nagyon nagynevű zenész koncertjén, ahol sírtam, olyan gyönyörűen játszottak, de a két szám között csak annyit mondott a csávó, hogy thank you. Én értem, hogy művész vagy tesó, de mi is itt vagyunk. Hiába volt nagyon jó a zene, lélektelen volt az egész. Az ellenpélda pedig az volt, amikor az egyik fesztiválon a Machin Head előtt léptünk fel. Egy elég zúzós metál banda, akiknek a poszterei kis srác korunkban kint voltak a szobánk falán és még kazettás magnón hallgattuk őket. Lejöttem a színpadról, leizzadva még ki sem szusszantam magam, odajön hozzám egy csávó és elkezd valamit magyarázni angolul. Én meg nézek rá, hogy mit akarsz tesó? Akkor ismertem meg, hogy Robb Flynn, a Machin Head énekes. Mondtam neki, bocsánat, megismételnéd. Azt mondja, csak gratulálni akart, mert nézte a koncertünket és szereti azokat a zenekarokat, akik a közönséggel is foglalkoznak, nem csak saját magukkal. Én meg elgondolkoztam, hogy te jó isten, ez nem semmi! Robb Flynn megnézte a koncertünket sőt, tetszett is neki.

Ez is igazolja azt, hogy egy zenésznek nem csak dalokat kell írni, hanem a közönséggel is folyamatosan akcióban kell lenni. Ha pedig már ott állok a színpadon egy mikrofonnal a kezemben, akkor inkább az autósportról beszélek, illetve van még egy kattanásom, az iszik és vezet. Ha van értelmetlen dolog a világon, akkor ez az. Rock zenészek vagyunk, a benzingőzt is szeretjük, meg a piát is, de a kettő együtt faszság és az is fasz, aki ilyet csinál.

Szóval mi inkább ezt a két igét terjesztjük: Ha iszol, ne vezess! Menj haza taxival, vagy maradj itt, a haver majd reggel hazavisz, az autósport meg jó, érdemes nézni és büszkének lenni a magyar versenyzőkre.”

Érdemes elolvasni

RANGA PÉTER: VERSENYEZNI, DE NEM MINDEN ÁRON

mihalyi.csaba

RALLY 3: SPORTBÍRÓBÓL AUTÓVERSENYZŐ

mihalyi.csaba

MINDEN, AMIT BENIK BALÁZSRÓL EDDIG NEM TUDTÁL

mihalyi.csaba