F1

Bottas nyerte a nedves Török Nagydíjat, Verstappen ismét az élen

Valtteri Bottas karrierje 10. futamgyőzelmét szerezte, miután megnyerte a Török Nagydíjat Max Verstappen és Sergio Pérez előtt.

 
100%-os páratartalom mellett, teljesen vizes pályán kezdődött a Török Nagydíj, melyen minden átmeneti gumival rajtolt el.
 
A verseny során a pálya folyamatosan száradt, de a száraz gumikhoz még vizes maradt, így az átmeneti gumik a kopásnak köszönhetően váltak egyre inkább slick gumivá és lettek egyre jobban tapadóak.
 
A versenyt végól az élről induló Valtteri Bottas nyerte, aki így a 10. futamgyőzelmét aratta karrierje során a második helyről induló és ugyanott célba érő Max Verstappen előtt. A harmadik helyen a hatodik helyről induló Sergio Pérez ért célba.
 
Valtteri Bottas tavaly nehezebb körülmények között egyáltalán nem volt versenyképes, idén azonban hibátlan vezetéssel tudott nyerni.
 
Lewis Hamilton az időmérőt megnyerve, de 10 rajthelyes büntetést kapva a 11. helyről az 5. helyen ért célba.
 
Carlos Sainz pedig a 19. helyről lépett a nyolcadik helyre. Esteban Ocon pedig a szabályok adta lehetőséget kihasználva nem cserélt kereket és a 12. helyről a 10. helyen ért célba.
 
A bajnokságot Max Verstappen (262.5 pont) vezeti ismét Lewis Hamilton (256.5 pont) előtt.
 
A konstruktőrök között a Mercedes áll az élen (433.5 pont) a Red Bullt (397.5 pont) megelőzve.
 
Folytatás két hét múlva az Amerikai Egyesült Államokban.

Érdemes elolvasni

Hamilton szurkoló vagy? Akkor ezt nem szabad kihagynod!

Hund Gábor

Hamilton nyerte a vasárnapi orosz rulettet

Hund Gábor

Norris nyerte a szombati orosz rulettet!

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.