WRC

Breen a stílusa miatt vesztett időt

Craig Breen vasárnap reggel sok időt vesztett riválisaival szemben, azonban a Power Stage-n már a második időt tudta elérni. Mint kiderült, az ír versenyző stílusával volt probléma.

 
Craig Breen az Arctic Rally első vasárnapi szakaszán csak a hetedik időt tudta elérni, 6.5 másodperccel volt lassabb a szakaszgyőztes Elfyn Evansnél.
 
Ezen a szakaszon került sor a Power Stage-re is, ahol azonban 11.3 másodpercet gyorsulva a második időt érte el az ír Hyundai-os, amivel csak 3 tizeddel maradt alul Kell Rovanperával szemben.
 
Breen a versenyt követően elárulta, hogy mitől volt ez a javulás.
 
“Amikor újra a rajthoz értünk megpróbáltuk kitalálni a csapattal, hogy miért voltunk lassúak elsőre. – mondta Craig Breen. Sikerült néhány olyan dolgot észrevenni a vezetési stílusomban, ami felborította az autó viselkedését. Tehát csak a stílusomat kellett megváltoztatni, és ez megoldotta a problémát.”
 
“Kalle Rovanpera, Ott Tanak és Thierry Neuville is nagyon jól tudják, hogy mi kell a jelenlegi WRC megfelelő vezetéséhez. – mondta Andrea Adamo, a Hyundai csapatfőnöke. Úgy gondolom, hogy csak az autó folyamatos használata teszi lehetővé, hogy harcolni lehessen, amikor tizedek döntenek a versenyzők között. Craig Észtország óta nem vezette, csak teszten a WRC-t, így pedig nehéz dolga volt.”

Érdemes elolvasni

Jó hír Wydaeghe állapotáról

Hund Gábor

Adamotól búcsúznak a Hyundai pilótái

Hund Gábor

Távozik Andrea Adamo a Hyundaitól

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.