2024. március 28. 23:45

Evans: A Szafari Rally olyan, mint a lottó

Elfyn Evans szerint hiába kezdte jól az idei WRC-szezont, a Szafari Rallyn bármi előfordulhat. A versenyt pedig eső nehezítheti meg mégjobban.  

Nézd élőben a Szafari Rally hivatalos tesztjét!

Magyar idő szerint szerda reggel 8 órától rendezik a Szafari Rally hivatalos tesztjét egy 5.4 km-es gyorsaságin, a shakedown élóben követhető.

Munster: Historic és Rally2-es autó után már nagyon várom, hogy Rally1-es autóval is indulhassak Kenyában

Grégoire Munster már indulhatott Kenyában Rally2-es és historic versenyautóval is, azonban Rally1-es járművel idén először fog versenyezni. 

Kiderült, miért döntött a visszatérés mellett Serderidis

Jourdan Serderidis tavaly úgy döntött, hogy visszavonul a WRC csúcskategóriájától és utolsó versenye az Akropolisz Rally volt. A görög üzletember azonban az idei Szafari Rallyn ismét visszatér a Rally1-es Ford Pumájához. 

Grégoire Munster testvére Hyundaijal, Kenyában debütál a WRC-ben

Az egyik legnehezebb versenyt választotta Grégoire Munster öccse, Charles a WRC-ben való debütálásra, hiszen a kenyai Szafari Rallyn áll rajthoz először a vb-n. Mégpedig egy Rally2-es Hyundaijal. 

A Lancia dolgozik azon, hogy visszatérjen a rallysportba

Luca Napolitano, a Lancia vezérigazgatója bejelentette a HF márka újraélesztését és elárulta, hogy dolgoznak a rallysporthoz való visszatérésen. 

Katsuta egyik legsikeresebb versenyén javíthat a Svéd Rally után

Takamoto Katsuta legsikeresebb versenye a kenyai Szafari Rally, ahol korábban kétszer is dobogóra tudott állni, ezért az afrikai versenyen szeretne javítani a nem jól sikerült Svéd Rally után. 

Dani Sordo 19 év után ismét rajthoz áll a Kanári-szigeteken

Dani Sordo rajthoz áll az ERC idei második, Kanári-szigeteki versenyén, ahol előfutóként egy utolsó generációs Hyundai i20 Coupe WRC-t fog vezetni a csütörtöki szuperspeciál szakaszon.