ORB Sajtóanyag

Címvédésben bízik a Korda Racing a Mikulás Rallyn

Sorsdöntő futamra készül az Országos Rallye Bajnokság idei utolsó állomásán a Korda Racing, a csapat Volkswagen Polo R5-ösével versenyző Turán Frigyes és Bagaméri László ugyanis egyike azon négy párosnak, aki harcban áll az abszolút bajnoki címért.

Rendhagyó módon tér véget az idei rendhagyó szezon a magyar ralibajnokságban, a világjárványnak köszönhetően idén decemberben az egyébként évzáró buli versenyként aposztrofált Mikulás Rally dönt a bajnoki helyezések sorsáról. Az abszolút értékelésben hihetetlenül kiélezett a küzdelem, hiszen négy páros is esélyesként érkezik Veszprémbe. A legkedvezőbb helyzetből Hadik Andrásék várják a rajtot, akik mögött 11 pontos hátránnyal következnek Turán Frigyesék a második helyen, mögötte szorosan Vincze Ferenc és Velencei Ádám foglalja el a harmadik és a negyedik helyet a ponttáblázaton.

A csapat színeiben versenyző Vizelli Károly számára sem lesz tétnélküli a szezon egyetlen murvás futama, hiszen az eredmények kedvező alakulásával akár a hatodik helyre is felkapaszkodhatna a létavértesi pilóta. Bizakodásra adhat okot, hogy Karcsi első versenyét az R5-ös Skodával éppen itt, Veszprémben teljesítette, igaz ennek már több mint két éve. Ifjabb Fekete László számára is az évad legfontosabb versenye következik, hiszen a fiatal pilóta hazai pályán szállhat harcba hogy megszerezze az RC4-es kategóriája év végi dobogós helyeinek egyikét.

A csapat ezúttal egy harmadik R5-ös versenyautót is hadrendbe állít, hiszen a Mikulás Rallyról nem hiányozhat Várkonyi Szabolcs sem, aki ezúttal egy legutolsó fejlesztésű Skoda Fabia Rally2 EVO-val és a rutinos Kerekes Józseffel áll rajthoz.

„Nincs értelme számolgatni, nyomni kell, ami a csövön kifér!” – jelentette ki határozottan Korda Erik a verseny rajtja előtt. ”A bajnokság hihetetlenül szoros, hiszen az első négy helyezett között mindössze 13 pont a különbség, így gyakorlatilag bármi megtörténhet, ez pedig az utolsó futam, úgyhogy nincs mire tartalékolni! Mi mindenesetre nagyon bizakodunk, hiszen imádjuk a Veszprémi környéki murvás pályákat, Frici, Karcsi, Szabi és Lacika is nagyon szeret itt versenyezni. A tét nem kicsi, hiszen Friciéknek minden esélye megvan a győzelemre, ez azonban önmagában még kevés a bajnoki címhez. Friciékkel egész évben azért dolgoztunk, hogy az év végén mi állhassunk fel a dobogó legfelső fokára, úgyhogy küzdeni fogunk az utolsó méterekig.

Ugyan Vizelli Karcsiék is nagyot, akár hat helyet is előre léphetnének a bajnoki tabellán, de erre sem görcsölünk rá, megyünk ahogy tudunk, gyűjtjük a kilométereket és megpróbáljuk kiélvezni a verseny minden egyes kilométerét. Körülbelül ugyanezt tervezzük Várkonyi Szabiékkal is, hiszen idén ők még nem is tudtak versenyezni, a Mikulás Rallyt azonban ki nem hagynák, ők egy vadiúj, Rally2-es Skodával csapathatnak a murvás pályákon. Fekete Laci számára is nagyon fontos ez a verseny, legfőképp azért, mert hazai pályán zárhatja az idei szezont. Idén már láthattuk, hogy a tempóval nincs baj, egy kis szerencsével futamgyőzelmei lehetnének, bízunk benne, hogy véget ér balszerencse sorozatunk és egy szép eredménnyel zárhatjuk az évet!

A Korda Racing versenyzői a TAXI4 Mikulás Rally-n:

#33. Turán Frigyes/Bagaméri László, Volkswagen Polo GTi R5

#19. Vizelli Károly/Nagy Péter, Skoda Fabia R5

#20. Várkonyi Szabolcs/Kerekes József, Skoda Fabia Rally2 EVO

#35. Fekete László/Begala Tamás, Ford Fiesta Rally4

http://facebook.com/kordaracing

http://www.kordaracing.hu

http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnereinek köszöni a segítséget!

Érdemes elolvasni

Turán nyerte az Eger-Ózd Rally prológját

Hund Gábor

Eger-Ózd Rally 2021 – Szombati rajtlisták

Hund Gábor

Visszatér a régi kerékvágásba a Korda Racing

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.