Rally

Dobogóra osont Baumschlager a BRR új fegyverével

Hétvégén rendezték az osztrák Weiz Rallyt, melyen Raimund Baumschlager irányításával bemutatkozott éles körülmények között is a teljesen elektromos Skoda Kreisel RE-X1.

 
Kivel mással is mutatkozhatott be a vadonatúj elektromos Skoda Kreisel RE-X1, mint Raimund Baumschlagerrel, a BRR tulajdonosával és az osztrák rallysport legendájával.
 
A száraz és nedves körülmények között rendezett Weiz Rallyn a debütálás kiválóra sikerült, hiszen a harmadik helyet egy teljesen problémamentes futamon sikerült megszerezni.
 
“Mondhatom, hogy tökéletes versenyünk volt. – mondta Raimund Baumschlager a Dirtfishnek. Szerettük volna úgy teljesíteni a verseny két napját, hogy nincsenek autóval vagy az elektromos töltéssel kapcsolatos problémák. Ez sikerült is. Szerettük volna ugyancsak megmutatni, hogy ezzel az autóval is a leggyorsabb Rally2-es autók mögött tudunk lenni és a harmadik helyen ezt bizonyítja. A szövetség dolgozói folyamatosan figyelték az autó teljesítményét és ha 3-4 futamon is hasonló teljesítményt mutatunk, akkor talán kaphatunk még 10 kW teljesítményt.”
 
A BRR és a Kreisel együtt fejlesztették ki a hangtalan járművet, melyet a szakaszok között kellett tölteni és nagy érdeklődés övezte a bemutatkozást.
 
“Az autót néhány szakasz között töltöttük fel újra, megálltunk 5-10 percre etapon. Ez nagyon egyszerű volt. Szombaton száraz, míg másnap komoly eső mellett zajlott a verseny. Az autó mindkét napon fantasztikus volt, de talán esőben még jobb volt. 1400 kilós az autó, tehát nehezebb, mint az ICE motoros járművek. Esőben kevésbé, de szárazon érezni lehetett a plusz súlyt a féktávokon és a gumi melegítés során. Még van munkánk a jövőben, szeretnénk csökkenteni a súlyt. Az akkumulátort és az elektromos motort kell megnéznünk. Mindent egybevetve nagyszerűen sikerült a debütálás. Nagyon jó volt látni azt az érdeklődést, amit az autó iránt mutattak. Megmutattuk, hogy biztonságos az autó és nem igazak azok a tévhitek, melyek az elektromos autókkal kapcsolatban terjedtek el. Később szeretnénk ezeket az autókat bérbe adni, mert eladni bonyolult, de működésükben tudunk segíteni az ügyfeleinknek.”
 
Baumschlager és a Skoda Kreisel RE-X1 legközelebb július végén lesz látható a Hartbergerland Rallyn.

Érdemes elolvasni

Csomós Mixi és Nagy Attila az első duplázók

Vörös Gergő

Fotóalbum: Székesfehérvár-Veszprém Rallye 2021

Vörös Gergő

I. Babarci Lada Show

Vörös Gergő

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.