Ekström befejezi a teljes idejű versenyzést

Mattias Ekström 2019-től már csak egyes WRX futamokon vesz részt, jelentette be a svéd versenyző azt követően, hogy a második helyet szerezte meg az idei sorozatban.
 
Mattias Ekström 2014-től versenyez a WRX-ben és 2016-ban világbajnoki címet szerzett. 2017-től az Audi gyári támogatásával versenyzett, miközben befejezte DTM-s szereplését is, hogy csak a ralikrosszra koncentrálhasson.
Az Audi idén bejelentette, hogy jövőre már nem vesz részt a sorozatban gyári csapatként, míg Ekström a szezon utolsó dél-afrikai versenye után mondta el, hogy jövőre már csak egyes futamokon indul.
 
A svéd audis idén a második helyet szerezte meg az egyéni bajnokságban.
 
“Nagyon jó mindig dobogón végezni egy szezon végén, bár szerettünk volna bajnokok lenni, de Johan Kristoffersson kiváló teljesítményével nem tudtuk felvenni a harcot. Számomra nagyon vegyesen alakult a szezon, ez pedig annak is köszönhető, hogy sokszor túl vállaltam magam. Nagyon jó szezonom volt egy nagyszerű csapattal. Ez volt az utolsó szezonom teljes szezont vállalva, így örülök a második eredménynek is.” – mondta a dél-afrikai futam után Mattias Ekström.
 
A svéd pilóta még nem tudja, hogy mit hoz a jövő számára és csapata számára.
 
“Fantasztikus volt az lemúlt öt év, de azt hiszem, eljött az ideje, hogy új kihívásokat keressek. A csapat számára még nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de amint tudni fogjuk, bejelentjük. Nagyszerű korszak volt ez az életemben, nagyon élveztem a csatákat, főként azokat, melyeket Sébastien Loeb ellen vívtam. Petter Solberggel szintén élvezetes csatáink voltak eleinte, de ezek később megváltoztak.

Közelgő események

  • pén
    19
    Júl
    2019

    ERC: Róma Rali

  • vas
    28
    Júl
    2019

    F1: Németország

  • csü
    01
    aug
    2019

    WRC: Finn Rali