WRC

Evans: Elkeserítő hétvége volt

Elfyn Evans nagyszerűen kezdte a Spanyol Rallyt, majd folyamatosan esett vissza teljesítménye, de második helyével sikerült a bajnokavatást az utolsó versenyre halasztania.

 
“Az út állapotával sajnos romlott teljesítményünk is. – mondta Elfyn Evans. Péntek reggel még nagyon tiszta volt az út, majd délután sikerült magunkra ijeszteni a felhordáson, utána pedig már küzdöttem a magabiztossággal. Később próbáltunk az autón változtatni, hogy a felhordásokon is stabilabb legyen, de nem sikerült jól, romlott az egyensúlya. Összességében elkeserítő hétvége volt.”
 
Elfyn Evansnek így is sikerült 7 ponttal csökkentenie hátrányát, és a bajnokavatásra csak Monzában kerül sor.
 
“Továbbra is van esélyünk, és hasonló a helyzet, mint tavaly. Monzában bármi megtörténhet, de azt is tudjuk, hogy Sébastien Ogier nagyon okos versenyző és tudja, miként lehet előnyét megtartani. A 17 pont még mindig elég nagy, de nyernünk kell a versenyt és a Power Stage-t is, aztán meglátjuk. Igazából egy hiba, vagy probléma is kell a bajnoki címünkhöz.”

Érdemes elolvasni

Neuville és Wydaeghe kórházban a tesztbaleset után

Hund Gábor

1 mm sokat számít, avagy erősebb lesz a Rally3-as Ford

Hund Gábor

Ogier nem zárja ki a visszatérést

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.