WRC

Evans: Megleptek Ogier eredményei

Elfyn Evans a tavalyi évhez képest egy helyet javítva a második helyen zárta a Monte-Carlo Rallyt, melyen meglepték csapattársa, Sébastien Ogier eredményei, ugyanakkor bevallotta, hogy ő is kockáztathatott volna többet.

“Nem éreztem magam 100 %-ig magabiztosanak a hétvégén. – mondta Elfyn Evans. Sébastien Ogier kiválóan vezetett. hogy őszinte legyek, másik bajnokságban harcolt. Láttam az eredményeit amik megleptek, de ugyanakkor én sem kockáztattam eleget, mert nem éreztem magam magabiztosnak. A nagyobb kockázatvállalás nem lett volna kifizetődő a nehéz körülmények között. Ha harcolni szeretnénk a vb címért, akkor a következő versenyeken gyorsulni kell.”

Elfyn Evans tavaly nyerni tudott Svédországban, ami az egyetlen teljesen havas verseny lenne a szezonban, ugyanakkor tavaly kevés hó volt a rendezvényen. Idén a finn Arctic Rally szerepel a törölt Svéd Rally helyett a naptárban, ahol biztosan elég nagy hó lesz.

“Jó néhány éve versenyzek Svédországban, és tavaly nyertem is, igaz az utóbbi években egyre melegebb ez a verseny. Az Arctic Rally más lehet, sokkal inkább télies körülményekkel, ezért kicsit biztosan tanulni is kell az autó viselkedését majd. Emellett a Pirelli hógumijainak a viselkedését sem ismerjük. Egy jó eredményhez az autót és a gumikat is jól kell majd ismerni.”

 

 

Fotó: Red Bull

Érdemes elolvasni

Adamo nem lepődött meg

Hund Gábor

Suninen Horvátországba is mehetett volna

Hund Gábor

Bemutatkozott a Rally3-as Ford

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató