Rally Cafe Magazin
F1 Mihályi Csaba blogja

Viszlát Niki!

Sokan keltünk ma a szomorú hírre, hogy hetven éves korában elhunyt az autósport egyik legnagyobb legendája, Niki Lauda.

A háromszoros Forma–1-es pilóta elképesztő életművet hagyott maga mögött.

Emlékszem, hogy egészen kicsi gyerek voltam, amikor már mindenki Niki Laudáról beszélt, aztán amikor a nyolcvanas évek elején megismerkedtem a Forma–1-gyel, éppen a harmadik világbajnoki címéért küzdött.

Túl volt már akkor az első kettőn, amit a Ferrarival szerzett ’75-ben és ’77-ben, túl volt a balesetén, amiből hihetetlen erőfeszítéssel tért vissza. Túl volt egy visszavonuláson, egy légitársaság alapításon és egy visszatérésen.

Már önmagában ez a pár sor is páratlan karriert takar, aztán ’84-ben végig szurkoltam neki a szezont és a sportág másik hatalmas ikonját, Alain Prostot legyőzve újra világbajnok lett.

Akkor tanultam meg, hogy a Forma–1-ben van taktika, matematika és hogy nem mindig az nyer, aki a legmélyebbre nyomja a gázpedált.

Lauda egy évvel később visszavonult, de mindig is a Forma–1 körül maradt. Időnként szakkommentátorként, időnként tanácsadóként.

Legendás volt, arról, hogy ha megtippelte a versenyek végeredményét, biztosan az ellenkezője következett be. Ennek ellenére a közönség is imádta humora és szakmai hozzáértése miatt. Nem beszélve az elképesztő sztorijairól, amiket időnkét a médiában is olvasni lehetett.

Hetven éves korához közeledve is fontos része volt az F1-nek. Tanácsadójaként ő beszélte rá Lewis Hamiltont, hogy szerződjön a Mercedeshez, ő tette rendbe Nico Rosberget, amikor a német megroppant a nyomás alatt, ő volt az, aki mindkét versenyzőjét felelőssé tette, amikor egymással harcolva összeütköztek. És ő volt az, akinek a szavára a két renitens versenyző hallgatott.

Tavaly tűnt el a Mercedes bokszából, amikor tüdőátültetése volt Ausztriában és abból lábadozott. Szerintem nem vagyok egyedül, aki abban bízott, hogy hamarosan újra a pályán láthatjuk őt, hiszen ki térne vissza egy laza tüdőátültetésből, ha nem Niki Lauda?

Az fel sem merült bennem, hogy a betegség annyira elsúlyosodhat, hogy ezúttal már nem tér vissza, hiszen Lauda nem az a fajta, aki csak úgy meghal.

És nem is, biztos vagyok benne, hogy még generációk fogják őt emlegetni, sokan merítenek erőt abból az elszántságából, ahogy a ’76-os balesete után visszatért, sokaknak lesz példa az, ahogyan fejben megnyerte a ’84-es világbajnokságot és valószínűleg az is, hogy a világ egyik legkomolyabb sportembere valójában mekkora csibész volt.

Viszlát Niki! Köszönünk mindent.

Mihályi Csaba

Érdemes elolvasni

Könyv jelent meg Hayden Paddonról

Mihályi Csaba

Bottas Meeke gyorsaságával vetekszik

Mihályi Csaba

Rá mernéd bízni az autódat erre az emberre?

Mihályi Csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Read More