A Finn Rali Bajnokság címvédője, Eerik Pietarinen négy WRC2-es versenyen indul 2019-ben. A fiatal versenyző a Svéd Ralin a gyári Skodával Kalle Rovanpera csapattársaként vesz részt.

A 25 éves Eerik Pietarinen a Svéd Ralin kezdi WRC2-es szereplését, ahol Kalle Rovanpera csapattársaként egy gyári Skodával indul.

Pietarinen a svéd versenyt követően Portugáliában, Finnországban és Walesben áll idén rajthoz a WRC2-ben.

A fiatal versenyző 2012-ben indult első rali versenyén, majd 2017-ben a finn SM2 kategóriában, tavaly pedig a top kategóriát jelentő, SM1-ben lett bajnok.

Tavaly ugyancsak letette névjegyét a finn WRC2-es versenyen, ahol nyerni tudott.

Idén már indult a Montén is, melyet sikeresen be tudott fejezni.

“Idén sokat kell tanulnom, ezért olyan versenyeken indulok, melyeket már ismerek. Svédországban bár először indulok, korábban már versenyeztem hasonló körülmények között. Ilyen hosszú havas versenyen azonban még nem indultam, ezért komoly kihívás lesz. Bízom benne, hogy a WRC2 Pro mezőnyében erős eredményt tudok elérni. Biztos vagyok benne, hogy az idén megszerzett tapasztalatok sokat jelentenek majd a jövőben.” – mondta a 25 éves versenyző.

Közelgő események

  • csü
    25
    ápr
    2019

    WRC: Argentin Rali

  • pén
    26
    ápr
    2019
    vas
    28
    ápr
    2019

    Rallye1: Miskolc Rali 2019

  • vas
    28
    ápr
    2019

    WRX/S1600 RX: Spanyolország