WRC

Fourmaux máris megkapta megérdemelt jutalmát

Adrien Fourmax azt követően, hogy Horvátországban debütált a WRC legerősebb kategóriájában, máris megkapta kiérdemelt jutalmát, hiszen Portugáliában is indulhat az M-Sport WRC-jével.

 
Mindenkit lenyűgözött Adrien Fourmaux a Horvát Rallyn, ahol első WRC-vel teljesített futamán az ötödik helyet szerezte meg. Ez a teljesítmény tetszett az M-Sport vezetésének is, ezért a következő, portugál versenyen is a WRC-vel kap lehetőséget, és így megmutathatja tudását murván is.
 
“Adriennek természetes tehetsége és képessége okán kiérdemelte a lehetőséget, hogy tovább fejlessze tudását WRC-vel. – mondta Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke. Megerősíthetem, hogy a Portugál Rallyn ismét WRC-vel indulhat. Természetesen a murvás verseny más kihívás lesz, ezért nem helyezünk rá nyomást, csupán azt szeretnénk látni, hogy miként tud laza talajon teljesíteni.”
 
Majd hozzá tette Millener.
 
“Teemu Suninen ismét a WRC2-ben kap lehetőséget Portugáliában, majd Szardínián ő indulhat WRC-vel, ami egy olyan verseny lesz, ahol korábban már mutatott erős teljesítményt. 2019-ben második helyen zárt Szardínián, és nem lehet elfelejteni, hogy a tavalyi nyitó szakaszon 12 másodperccel tudott mindenkinél gyorsabb lenni.”
 
Fourmaux először fog Portugáliában versenyezni.
 
“Ez lesz az első versenyem Portugáliában, és először vezethetek WRC-t murván. – mondta Adrien Fourmaux. Nagyon várom már a versenyt. Köszönöm a támogatást és a bizalmat a Red Bullnak és az M-Sportnak egyaránt.”

Érdemes elolvasni

Szardínián is lesz magyar induló – Nevezési lista

Hund Gábor

Új gyártó jöhet a WRC-be

Hund Gábor

Ők indulhatnak a Szafari Rallyn a Hyundaijal

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.