Futamgyőzelem a szlovák versenyhétvégén

Mór Csaba a GT4 EB magyar versenyzője kicsit elkalandozott a sorozat egy másik ágába egy új autóval és egy új versenyzőtárssal a Slovakiaringre. A sorozat a GT4 Közép Európai Kupája melynek aktuális fordulóját a Grand Prix of Slovakia versenyhétvége keretén belül futották a Dunaszerdahely melletti versenypályán.
Az Allied Racing Team Porsche Cayman GT4 MR versenyautóját a német Jan Kasperlikel hajtották a Slovakiaringen a PRO-AM kategóriában.

A szlovák hétvégére szerdán egy komolyabb tesztel melegítettek a Hungaroringen ahol Csaba először vezethette a Cayman-t ami már elsőre nagyon jó eredményeket hozott. A GT4 egyetlen magyar versenyzője a sikeres teszt után bizakodva nézhetett a szlovák versenyhétvége elé.
Az első időmérőn a PRO-AM kategória harmadik legjobb idejét futották, ami az abszolút értékelés hatodik rajhelyét jelentette. Az első futamon egy remek rajtot vettek majd egyenletes teljesítményt nyújtva, hibátlanul lebonyolítva a versenyzőcserét és a kiállást a futam végén a második helyen intette le őket a kockás zászló, ami a PRO-AM kategória futamgyőzelmét is jelentette.
A második versenynap sajnos már felemásra sikerült pedig nagyon jól indult. Az időmérőn mindössze harminchat ezred másodperccel maradtak le a pole pozícióról, így a második rajthelyről várhatták a futamot melyen most is Csaba ült először az autóba. Sajnos a második futam rendkívül rövidre sikerült, mert a második körben egy KTM-es versenyző a kavicságyba lökte a magyar ellenfelét, így fel kellett adni a futamot.


Ezzel együtt a második napon sem maradt díj nélkül hazai GT versenyzőnk ugyanis a PRO kategória pole pozíciójáért egy szép Certina márkájú órát kapott „vigaszdíjként”.
A vasárnapi kiesés ellenére egy remek hétvégét könyvelhetett el a magyar versenyző. Egy profin működő csapattal, Jan Kasperlik személyében egy profi versenyzőtárssal kihozták a maximumot a szlovák versenyhétvégéből, amit első közös versenyükön lehetett.

A héten viszont Csaba már az év legfontosabb versenyére készül a Hungaroringen a GT4 European Series-ben ahol olasz versenyzőtársával Patrick Zamparinivel tizenhét pont hátránnyal állnak a PRO-AM kategória második helyén. Ráadásul a hazai futam mellett külön kihívás lesz, hogy egy hirtelen döntéssel a magyar futam előtt márkát és csapatot váltottak és a csillagos német márka egyik autójában vágnak neki a Hungaroringnek!

Közelgő események

  • vas
    28
    Júl
    2019

    F1: Németország

  • csü
    01
    aug
    2019

    WRC: Finn Rali

  • vas
    04
    aug
    2019

    WRX: Kanada