eRally Café Kupa

Gobodics Tamás az ORB 2. helyén kezdte az eRally Café Kupát

Gobodics Tamás számára megnehezült a felkészülés a Salgó eRallyra, azonban így is az ORB és a 2-es kategória 2. helyét szerezte meg nagy csatában.

 
“Vártam már ezt a sorozatot, mert nagyon komoly mezőny gyűlt össze a bajnokságra. – mondta Gobodics Tamás. A verseny lebonyolítása és a pályák is tetszettek, úgyhogy szerettem volna az első helyért csatázni. A felkészülés kicsit zaklatottra sikerült a koronavírus miatt, illetve túl sok jó autó közül választhattam, így igazából csak a rali rajtjakor döntöttem el, hogy a Skodával állok rajthoz.”
 
“A sötét nem az én műfajom, de az első gyors így sem sikerült rosszul, Kiss Bálint ideje ott sok lett volna nekem, aztán a második röviden sajnos behibáztam, ott eldobtam öt másodpercet.”
 
“Úgy álltam neki a második napnak, hogy megpróbálok közelíteni Bálinthoz az első körben és ha sikerül, akkor döntök a továbbiakról. Ez sikerült is, a Vinec-Skalsko-n tudtam faragni a hátrányom, hét másodperc maradt, úgy voltam vele, hogy rápróbálok a következő körben. Sajnos azonban az Osli-Stryckovy-n elrontottam egy féktávot és olyan szerencsétlenül vittem el egy táblát, hogy beszorult az autó alá és jó tíz másodpercbe telt, mire letolattam róla. A Vinecen megint jót jöttem, de az itt eldőlt, hogy az első helyért nem harcolhatok. Az utolsó körben azért spórolni nem akartam, de ebből újabb hibák következtek: megint az Osli fogott ki rajtam, a célkanyarban, még a tábla előtt megforogtam és tolatnom kellett, aztán sajnos a Power Stage-en is túlcsúsztam egy elágazáson, így Bálint ott is legyőzött.”
“A tempómmal összességében nem vagyok elégedetlen, egy kicsit jobban kell legközelebb felkészülni ahhoz, hogy Bálintot valahogy legyőzzem – a Boldogkő eRally pályái is tetszenek és most már eldöntöttem, hogy a Skodával indulok, zajlanak a tesztek…”
 
“Még annyi, hogy köszönöm a szervezést, remek futam volt, a mezőny pedig nagyon erős, szerintem öten-hatan minimum tudunk csatázni a győzelemért. Gratulálok Bálintnak és Vincze Ferinek is a győzelemhez – utóbbi a WR-Hunting Rally Team tagjaként megmentette a csapatunk becsületét azzal, hogy legalább ő hozta a győzelmet, nekem még javulnom kell ehhez…”
 
Gobodics Tamás végül 22.8 másodperccel maradt el Kiss Bálinttól és 26.3 másodperccel előzte meg Blitzer Martint.
 
Az eRally Café Kupa jövő héten a Boldogkő eRally tesztjével folytatódik.

Érdemes elolvasni

Molnár Zsolt megmentette a dobogót az eRally Café Kupa első futamán

Hund Gábor

Lendvai István Rolfnak bejött az autóváltás az eRally Café Kupában

Hund Gábor

Németh Gergely elé egy néző “ugrott” az eRally Café Kupa első versenyén

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.