Rally Café Magazin
Gokart Gyorsasági

MHH Kart Team: Kettős győzelem Adrián

Tarolt az MHH Kart Team a Közép-Európai Rotax Max Challenge (CEE) első futamán, az olaszországi Adriában. Krózser Menyhért a Mini Max kategóriában az egykori Forma–1-es versenyző, Alex Wurz fiát, Oscart legyőzve megnyerte a szuperdöntőt és a hétvégét is. 

Fodor Géza pedig kiegyensúlyozott teljesítménnyel szerezte meg a DD2 Masters első helyét. A kettős győzelem mellett természetesen a mind a két bajnokságot is vezetik. 

Olaszországban vette kezdetét az öt ország futamát felölelő rangos Rotax Max CEE sorozat, amelynek Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban és Ausztriában lesz még versenye, amely már önmagában is garancia a rangos nemzetközi mezőnyre. 

Három héttel korábban, szintén Olaszországban tartották a sorozat önálló, nem bajnoki futamát, a Bónusz Kupát, amelyet szintén megnyert Krózser Menyhért, Fodor Géza pedig akkor harmadik volt. 

A bajnoki szezonnyitót az időjárás tette nehézzé, hiszen pénteken és vasárnap délelőtt is esett az eső. 

„Száraz pályán nagyon jól ment Menya, de az esőben nem volt meg a versenytempónk – mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. – Valószínűleg vázat kell cserélnünk, mert nagyon tolja az orrát, ami az esőben különösen kijött. 

Menya az időmérőt megnyerte, az elődöntőben negyedik, a döntőben harmadik volt, a szuper döntőben pedig már száraz pályán hatalmasat ment és nyert, ezzel a hétvége összesített győzelmét is megszerezte és vezeti a Mini Max bajnokságot. Jól versenyzett, szép előzéseket mutatott be, pedig az élmezőny nagyon erős!“

Fodor Géza három hete is jó formában tért vissza a versenyzéshez, amit ezúttal sikerült felülmúlnia. A DD2 Masters időmérőjén negyedik, az elődöntőben harmadik, a döntőben és a szuperdöntőben második lett, de kiegyensúlyozott szereplésével megnyerte a hétvégét és a két világklasszis ellenfele, az osztrák Roberto Pesevski és a lengyel Slawomir Muranski előtt vezeti a bajnokságot. 

„Az időmérőt egy kicsit elidegeskedtem, mert nem működött a műszerem – mesélte Fodor Géza. – Az elődöntőben a negyedik helyről feljöttem a másodikra, de a vizes körülmények alatt túlerőltettem a vezetést, ami miatt megelőztek. 

A döntőre kezdett felszáradni a pálya, ezért slicket rakattam fel, ami jónak bizonyult. Vezettem is a futamot, de annyira az utolsó pillanatban választottuk a slicket, hogy nem volt idő áttételt cserélni, ezért a végén, a lekörözésekkor Muranski meg tudott előzni. 

A szuperdöntőben a rajtnál sajnos nem kapta fel a fordulatot a motorom, ami miatt az első kanyarban csak ötödiknek fordultam, de a kör végére feljöttem a második helyre. Addigra Muranski már el tudott lépni és mivel hasonló tempót mentünk, őt nem tudtam utolérni, de Pesevskit magam mögött tartva másodiknak futottam be. A futam leggyorsabb köre is az enyém volt. 

Nagyon örülük, hogy a kiegyensúlyozott szerepléssel megnyertem a hétvégét, óriási dolog volt számomra az is, hogy két ilyen világklasszissal tudtam tartani a lépést és nagyon nagy motivációt adott ez a hétvége. Égek a bizonyítási vágytól. 

Menya is kiválóan szerepelt és nagy öröm volt számunkra, hogy nézőként kilátogatott a versenyre Losonczy Levi is, aki tavaly sérült meg egy versenyen. Reméljük most már hamarosan őt is láthatjuk a pályán.“

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Mini Max

Résztvevők: 19

Összesített eredmény: 1.

Szuper döntő: 1.

Döntő: 3.

Elődöntő: 4. 

Időmérő: 1. 

Fodor Géza, DD2 Masters

Résztvevők: 14 

Összesített eredmény: 1.

Szuper döntő: 2.

Döntő: 2. 

Elődöntő: 3. 

Időmérő: 4. 

Az MHH Kart Team együttműködő partnereinek köszöni a segítséget!

További információ

www.facebook.com/menya.hu

Érdemes elolvasni

A döntő hétvégéje

Hund Gábor

Menya a Superfinal döntőjében

Mihályi Csaba

Utolsó helyről rajtolva második lett Vogel Adrienn Monzában

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató