Rally Café Magazin
Gokart Gyorsasági

MHH Kart Team: Menya legjobb eredménye!

WSK Champions Cup – Adria (Olaszország), 2019. január 24–27.

Pályafutása legjobb eredményével kezdte Krózser Menyhért a 2019-es szezont, a WSK Bajnokok Kupája (Champions Cup) versenyén, ahol a 81 indulóból a 16. helyre kvalifikálta magát, a döntőben 24. lett, de volt olyan selejtező futam, ahol 2.-nak intették le.

Adriában egyfutamos rendezvénnyel vette kezdetét a gokartversenyzés csúcsát jelentő WSK. A Bajnokok Kupájának különlegessége, hogy nem sorozat, hanem önálló verseny. A Mini kategóriában a világ 16 országából összesen 81 versenyző állt rajthoz.

Krózser Menyhért kiválóan szerepelt, hiszen az időmérőn a 16. helyet szerezte meg. Az öt előfutamának mindegyikén az első 11-ben végzett (itt 25–28 versenyző volt egyszerre a pályán), a legjobb eredményét pedig a DF előfutamban érte el, ahol második lett.

Az előfutamok összesített eredménye alapján a 15. helyet szerezte meg – tehát javított az időmérő eredményén –, az A elődöntőben 10. lett, amellyel pályafutása során először jutott WSK-futam döntőjébe. Itt a 24. helyen ért célba.

„Egy héttel korábban a WSK teszten nagyon jól szerepelt Menya, ami miatt bizakodók voltunk, de tudtuk, hogy a verseny mindig nehezebb, mint a teszt – mesélte Németh Balázs Balu, Menya szerelője. – Azonban nagyon jól szerepelt, minden feladatot jól oldott meg és nagyon profin versenyzett.

Már az időmérőn megszerzett 16. helyezése is óriási dolog volt, az pedig, hogy második lett egy előfutamon szerintem szenzációs.

Az elődöntőben és a döntőben egy kicsit megilletődött. Tavaly is indultunk már WSK-futamon, de akkor a mezőny közepén versenyzett Menya, most találkozott először az élmezőnnyel, ami rettenetesen kemény. Az előfutamok alapján jobb eredményt is várhattunk tőle, de az élmezőny darálóját is szokni, tanulni kell, amire ez a hétvége kiválóan alkalmas volt.

A csapat és én személy szerint is büszke vagyok Menyára, nagyon kemény mezőnyben ért el nagyon jó eredményt és ami biztató, hogy még ennél is többre képes.“

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Mini

Résztvevők: 81

Döntő: 24. (34-ből)

A elődöntő: 10. (34-ből)

Előfutamok összesítve: 15. (82-ből)

AD előfutam: 11. (27-ből)

DF előfutam: 2. (25-ből)

BD előfutam: 7. (26-ból)

DE előfutam: 5. (27-ből)

CD előfutam: 11. (28-ból)

Időmérő: 16. (81-ből)

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei segítségét köszöni!

További információ

www.facebook.com/menya.hu

Érdemes elolvasni

A döntő hétvégéje

Hund Gábor

Menya a Superfinal döntőjében

Mihályi Csaba

Utolsó helyről rajtolva második lett Vogel Adrienn Monzában

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató