Helycsere a Rebenland Rallye-n!

Mivel még nem tudjuk biztosan, mitől volt Kumrovec Rallye-n előjött szédülés Várkonyi Szabinál, ezért a csapat nem akart kockáztatni és úgy döntött, hogy az egyébként is támogatott Klausz Kristóf kapja meg a lehetőséget és vezetheti a Skoda R5-ös autót a Rebenland Rallye-n Ausztriában. Kristóf már vezetett R5-ös autót tavaly, a Mikulás Rallye-n, ahol remekül szerepelt, de aszfalton valószínűleg nehezebb feladat vár rá és Csányi Botondra.

 

Klausz Kristóf: Köszönjük a lehetőséget a csapatnak, már nagyon szerettem volna kipróbálni egy R5-öst aszfalton, csak azt sajnálom, hogy így nem tudom a Forddal összehasonlítani. Legalább azt elmondhatom, hogy a pályákat ismerjük, így igazából az autóra koncentrálhatok. Sok tervünk van az idénre, ettől a versenytől sok függ, hogy hogyan sikerül, így megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni az autóból. Az alap beállításai rendben vannak, aztán hogy ezen mennyit kell és mennyire sikerül változtatni a verseny folyamán, nagy kérdés. A mezőnyt ismerem, legtöbbjükkel már csatáztam a 2WD mezőnyben, remélem az R5-ösök között is fel tudom velük venni a harcot, bár jócskán előttem járnak tapasztalatban, de nem feltartott kézzel megyünk a csatába!

 

Csányi Botond: Második R5-ös s versenyünk következik Kristóffal. A Ritmus ASE támogatásával Várkonyi Szabi helyett a Rebenland Rallyn fogunk rajthoz állni. Nekem már volt szerencsém ilyen autóhoz a 2016-os Baranya Kupán Ranga Péter mellett, de Kristóffal ilyen autóval aszfalton az első futamunk lesz. A Mikulás Rallye-n kipróbálhattunk egy Fiesta R5-ot. Most viszont a cseh márka lesz soron. Sok tapasztalatunk nincsen, viszont a teszt után mar érezhető, hogy az autók között nagy különbségek nincsenek. Izgatottan várjuk a versenyt. Tavaly és tavaly előtt is indultunk, mindig jó eredménnyel jöhettünk haza, igy bízok abban is, hogy ismét megálljuk majd a helyünket a mezőnyben. Közel 170 verseny kilométer vár majd ránk a szűk, jó minőségű, de extrém módon levágható pályákon. A verseny előtt lesz még egy hivatalos Shakedown, ahol mindenképp szeretnénk még tapasztalatokat gyűjteni.

Partnereink segítségét köszönjük!

Közelgő események

  • vas
    24
    Már
    2019

    Rallye3: Lyukóbánya-Parasznya

  • csü
    28
    Már
    2019

    WRC: Korzika Rali

  • vas
    31
    Már
    2019

    F1: Bahrein