Gokart

Hideg a legjobb Baby Race-es

A hetedik helyet szerezte meg Hideg Ádám a WSK Super Master Series második futamán, az olaszországi Lonatóban. Ezzel 16 pontot gyűjtött és a négyfutamos sorozat 17. helyén áll.

Ádám időmérője nem sikerült túl jól, a 107 résztvevő közül a 33. helyet szerezte meg, de az előfutamok során sokat javított, a 15. helyen jutott az elődöntőbe, ahol nyolcadik lett, a döntőben pedig hetediknek futott be. Ezzel ő lett a Mini kategóriában a legjobb Baby Race Driver Academy versenyző.

„Nagyon pozitív hétvégénk volt – mondta Hideg Krisztián, csapatvezető. – Az időmérő nem sikerült jól, így mind az öt előfutamban a darálóból indult, de nagyon jól versenyzett, jó döntéseket hozott.

A negyedik előfutamban például beragadt a sora, visszaesett a 15. helyre. Egy baleset miatt slow zone volt, csak az utolsó három körre engedték el a mezőnyt, ezalatt előzött Ádám hetet.

Az egyetlen hibája a döntőben volt, ahol az egyik versenyzőtársával egy kicsit kakaskodtak, összeakadtak és mind a ketten visszacsúsztak a 15. helyre, onnan jött fel a hetedikre. Ennyi hiba 12 évesen szerintem belefér.

Ilyen erős mezőnyben a hetedik helyen végezni nagyon jó eredmény, az időmérő után nem is gondoltam volna, hogy ez lehetséges.

Az olasz csapat is nagyon elégedett vele, úgyhogy bizakodva várjuk a következő futamot.“

A WSK Super Master Series következő versenyét március 5-én rendezik La Concában, Olaszországban. 

Érdemes elolvasni

Losonczy Levi: Más, mint a Clio Kupa

mihalyi.csaba

Hideg Ádám junior lett

mihalyi.csaba

Hideg Ádám szárnyalt a Winter Cupon

mihalyi.csaba