Rally Café Magazin
Historic

Wirtmann: Árpádtetőtől már most bizsereg a tenyerem

Nem lesz hiány motivációban a hétvégén Wirtmann Ferenc és Kerekes Joti számára, akik a Ford Escort Mk II-essel, kedvenc pályáikon versenyezhetek, ráadásul az idei egyik legerősebb mezőnyben, nem utolsó sorban pedig a korábban elúszni látszott magyar bajnokságban is életben tarthatják bajnoki esélyeiket a Mecsek Rallyn.

Wirtmann az elmúlt öt évben rendszeres résztvevője volt a Historic Rally-Európa-bajnokságnak, ám az idén nem nevezett a sorozatra, így a Mecsek Rallyn sem szerezhet Eb-pontot, azonban abszolút értékelésben így is igen erős ellenfelekkel mérkőzhet meg.

Az Országos Historic Rallybajnokság szempontjából is fontos lesz a verseny. A D csoportban két és fél pont előnnyel vezetik a bajnokságot, abszolút értékelésben pedig 17 pont hátránnyal a másodikok.

A Mecsek Rally és a szezonzáró Nyíregyháza Rally is dupla szorzóval szerepel a bajnokságban, amelyeken 20–20, vagyis összesen 40 pont szerezhető, így gyakorlatilag minden nyitott.

„Joti tudja a pontokat én nem is nagyon számolom, ha összejön a bajnokság, akkor örülök neki, ha nem, akkor annak örülük, hogy jót versenyezhettünk az idén – mondta Wirtmann.

Nagyon készülünk a Mecsek Ralira, az árpádtetői gyorsaságitól már most bizsereg a tenyerem. A pályák többségét szeretem, Kisvaszar széles részéért nem rajongok, az nagyon szétüti az autót, de ott majd vigyázunk az Escortra.

Nagyon erősek lesznek az ellenfelek, talán az utóbbi évek legerősebb historic-Eb-mezőnye jön Pécsre.

Mi Eb-pontokat ezúttal nem szerezhetünk, de attól még lehet versenyezni az ellenfelekkel. Sok lesz a Porsche, Lancia, Audi, BMW, E csoportos autók, de pont ettől lesz motiváló a verseny.

Az Escortunk jól áll, a múlt héten megérkezett Németországból Benito főmérnökúr, a hétvégén befejeztük az autó felkészítését. Én is tevékenyen részt vettem benne, paprikás krumplit főztem a srácoknak, terítette, mosogattam, szokás szerint én voltam a konyhás néni.

Benito, miután befejezte az autó felkészítését, kijelentette, hogy nyerni kell, úgyhogy, nem mondhatom, hogy nincs rajtunk nyomás.

Találkozunk Pécsen.“

 

 

 

Érdemes elolvasni

Magyar sikerek a Rally Legenden

Hund Gábor

Pécsváradon dőlt el minden

Hund Gábor

Wirtmann csak keresztben

Mihályi Csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató