WRC

Így nézne ki 2021-ben az M-Sport felállása?

Esapekka Lappi már a Monza Rally végén elmondta, jövőre várhatóan otthon lesz a WRC futamok idején családjával, helyére pedig a legnagyobb eséllyel Adrien Fourmaux pályázik.

 
Teemu Suninen és Gus Greensmith helye szinte biztosra vehető az M-Sport 2021-es csapatában is. Ugyanakkor a finn pilóta menedzsere Timo Jouhki, aki a háttér információk szerint komoly pénzzel támogatta Suninen versenyzését, már nem mindenáron szeretné ezt a pénzt garantálni Malcolm Wilson csapatának.
 
Greensmith hátere azonban biztosra vehető, hiszen családja tulajdona a Crwn Oil olajtársaság.
 
Esapekka Lappinak szintén fizetnie kellett volna az M-Sport üléséért, amire a finn versenyző nem hajlandó, inkább családjával és gyerekeivel lesz jövőre. Helyét pedig Adrien Fourmaux veheti át, akit a Francia Autósport Szövetség (FFSA) támogat.
 
A Hyundai tegnap jelentette be, hogy Thierry Neuville és Ott tanak mellett Dani Sordo és Craig Breen között kerül megosztásra a harmadik autó.
 
A Toyota pedig az idei négyesével (Sébastien Ogier, Elfyn Evans, Kalle Rovanpera, Takamoto Katsuta) áll rajthoz a 2021-es WRC futamokon.
 
Az M-Sport ügyvezető-igazgatója, Malcolm Wilson korábban kijelentette, hogy nem sieti el a csapatfelállás kihirdetését. A brit csapat kisebb anyagi háttere miatt szinte biztosan csak fizetős versenyzőnek tud helyet adni.

Érdemes elolvasni

Itt Oliver Solberg nyert!

Hund Gábor

Breen a stílusa miatt vesztett időt

Hund Gábor

Tuohino balesetet szenvedett egy csúszós szakaszon, de nem a versenypályán

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató