WRC

Ismét Észtországban készülhetnek a WRC csapatai

A 2020-as Észt Rally ismét jó lehetőséget fog biztosítani a Finn Rallyra való felkészülésre a WRC gyári csapatainak. A rendező a csapatokkal tárgyalva jelölte ki a murvás verseny időpontját.

 
Először idén jelentett jó lehetőséget a Finn Rally előtti tesztnek az Észt Rally, ahol a WRC mind a négy gyártója elindult. 2020-ban a 10. Észt Rallyra kerül sor, és a szervező ismét szeretné, ha a Finnországba készülő WRC csapatok ezen a versenyen készülnének, ezért a gyári csapatokkal egyeztetve jelölte ki a futam idejét.
 
Az Észt Rallyra a Szafari Rallyt követően egy héttel, és a Finn Rally előtt két héttel kerül megrendezésre, július 24-26 között.
 
“A jövő évi verseny időpont választásánál sok lehetőségünk nem volt, mert szeretnénk, ha a versenyünk ismét jó lenne a Finn Rallyra való felkészülésben. Idén láthattuk, hogy a nálunk is induló párosok nagyon jól tudtak szerepelni Finnországban is. A gyári csapatokkal egyeztetve jelöltük ki a 2020-as futam időpontját.” – mondta Urmo Aava, az Észt Rally rendezője.
 
Az idei észt versenyre 52000 néző volt kíváncsi a helyszínen, ami 25%-kal több, mint 2018-ban. A WRC+ adását 100 ország vette át televízióra, közösségi médiára, így igen népszerűnek mondható a megtekintések száma 25.8 millió, a videók össznézettsége 2.7 millió volt.

Érdemes elolvasni

300 kilométer felett Szardínián

Hund Gábor

Latvala a Historic Eb-n indul

Hund Gábor

A Hyundai döntött a portugál felállásról

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.