Ajánlott Rally

Ítéletidő – Több szakaszt töröltek a Var Rallyn

Szombat délelőtt csak egy gyorsasági szakaszt tudtak megrendezni a Var Rallyn az ítéletidő miatt, a másik két délelőtti szakaszt törölték és erősen kérdéses, hogy délután lesz-e verseny, vagy csak vasárnap folytatódhat a küzdelem.

FRISSÍTVE: A rendezők a szombati nap összes hátralévő gyorsaságiját törölték.

Mint ahogyan arról korábban már beszámoltunk a dél-franciaországi verseny helyszínére akkora eső zúdult pénteken és szombaton, hogy az egyik szombati pályát egy kisebb folyóvá duzzadt vízátfolyás keresztezte, ezért ezt a szakaszt már reggel törölték.

A mezőny a szombati első gyorsaságit teljesítette, de ez után a rendezők visszafordították az autókat a szervizparkba.

A szombati egyetlen szakaszon Sébastien Loeb alaposan elverte a mezőnyt és Hyundai i20 WRC-vel átvette a vezetést a pénteki első három szakasz után élen álló, Skoda Fabia R5-tel induló Nikolay Gryazintól.

“Ma az első gyorsaságin az élre álltunk, de a körülmények anekdotába illőek, a rendezők helyesen döntöttek, hogy nem tartották meg a másik két gyorsaságit” – mondta Loeb.

A fényképeken látszik, hogy gyakorlatilag áll a víz a pályákon, az időjárással tehát nem csak a Rally Hungary rendezőjének gyűlt meg a baja.

Érdemes elolvasni

Eb futam marad és nyárra kerül a Mecsek Rally

Hund Gábor

Mikulás Rally: Minden információ egy helyen

Hund Gábor

Száznál is többen a Mikulás Rallyn

Hund Gábor