Rally 3

Janovich két ponttal vezet Bukulya előtt a Rallye3-ban

Hat verseny után Janovich Roland két pont előnnyel vezeti a Rallye3 2019-es bajnokságát az Északi Régióban még veretlen Bukulya István előtt.
 
Janovich Roland és Csáthy Miklósaz eddigi hatból öt Rallye3-as versenyen állt rajthoz, Magyarbólyban nyert, míg Bakonyán és Bózsván második, Orfűn pedig harmadik lett, így 60 pontot gyűjtve 2 ponttal előzi meg az országos értékelésben Bukulya Istvánt és Tatara Ákost.
 
“Buksi” eddig mind a három Északi versenyt nyerni tudott, tehát első lett Parasznyán, Szemerén és Bózsván is.
 
A Rallye3 harmadik helyét Geiger Máté és Johan Uber tudhatja jelenleg magáénak, a ladás versenyző Orfűn és Bakonyán tudott nyerni, azonban Magyarbólyban kiesett, így 20 pontos hátránnyal áll a harmadik helyen.
 
Az idei Rallye3-as szezonból még négy verseny van hátra, a következőt jövő hétvégén Oroszlányban rendezik.
 

Érdemes elolvasni

RALLY 3: KIS CSAPAT IS LEHET SIKERES

mihalyi.csaba

2019, a generációváltás éve

Hund Gábor

Út a bajnoki címig: Janovich Roland-Csáthy Miklós

Hund Gábor