WRC

Katsuta: Ötből négy futamon indulhat

Takamoto Katsuta, a Toyota Gazoo Racing japán versenyzője eddig két versenyen állt rajthoz idén a WRC-ben, míg össze újabb négy versenyen indulhat.

Takamoto Katsuta a Montén hetedik, majd Svédországban kilencedik helyezéssel indította az évet és eredetileg nyolc versenyen állhatott volna rajthoz a Toyota Yaris WRC-vel.

A japán versenyző az ősszel az Észt Rallyval folytathatja idei programját, mely során ötből négy versenyen indulhat.

Tommi Makinen szerint az Észt Rallyn jól szerepelhet Katsuta.

“Örülök, hogy Takamoto is velünk lesz az Észt Rallyn. – mondta a Toyota Gazoo Racing csapatvezetője. Ez egy olyan verseny lesz számára, ami jól illik tapasztalatához és erősségeihez. Ugyanakkor a nagy kihagyás miatt valószínűleg nehéz versenye lesz.”

Takamoto Katsuta az augusztus 1-jei finn Kokkola Rallyn tér vissza a versenyzéshez és kezdi a felkészülést Észtországra.

“Örülök, hogy szeptemberben folytatódik a WRC szezon. – mondta Katsuta. Hálás vagyok azért, hogy indulhatok Észtországban, mely egy új verseny a naptárban. A szünetben igyekeztem edzésben tartani magam és az E-sportokra koncentráltam.”

Érdemes elolvasni

Latvala rövid időre tervez, de maximumot nyújt

Hund Gábor

Huttunen nagy csatában nyert Lengyelországban

Hund Gábor

Észtország szurkolók nélkül is tervez

Hund Gábor