ORC Sajtóanyag

Kicsit izgulok, kicsit tartok a versenytől, de már nagyon várom

Első Rallye1 ORC-s versenyére készül a tavalyi év Rallye3-as bajnok párosa, a Németh „8V” Péter – Sztanics Márió duó, akik egy nyolcadik generációs Honda Civic Type-R-rel állnak oda a rajthoz.

A páros túl van az első teszten, ahol pozitív képet kaptak az autóról, múlthét végén pedig a bajnok autóval futottak elő az Orfű Rallye-n. A Boldogkő Rally pályáit nem ismerik, nem is nagyon kirándultak még erre, de az elszántságuk és a tanulni akarásuk nagyon magas szintet képvisel.

„Kicsit izgulok, kicsit tartok a versenytől, de bennem van a kalandvágy és már nagyon várom, hogy ott álljunk az első gyorsasági szakasz rajtjában és elrajtoljunk, és csak arra koncentráljak, ami ott van előttem” – kezdte a beszélgetést Németh Péter. 

Az időjárás az elmúlt pár napban megmutatta, pár perc alatt lehet nyár és tél is, és a hétvégére sem kecsegtet sok jóval.

„Örültem volna, ha a kezdetben száraz körülmények között ismerhetem meg a versenyautót, de ilyen a rally, improvizálni kell” – folytatta Péter.

A pályákat nem ismerik, csak az internet adta lehetőségeken tudták megnézni, mire számíthatnak a hétvégén. Céljuk a tanulás, bár szeretnének minél szebb eredménnyel hazatérni.

„Nehéz a belső felvételek alapján tájékozódni. Elmegyünk a versenyre, lejárjuk a pályákat és majd abból leszűrjük, melyik fekszik a legjobban nekünk, de mindent meg fogunk tenni, hogy bebizonyítsuk a csapatnak, hogy jó választás vagyunk” – zárta a beszélgetést Németh Péter.

Köszönjük Partnereinknek!

 

Sári Péter

Érdemes elolvasni

Szerény kezdés

Hund Gábor

Levi ismét dobogón

mihalyi.csaba

Menya megmutatta a tempóját

mihalyi.csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.