KILENC ÉV UTÁN ISMÉT BAJNOK HADIK ANDRÁS!

A végletekig kiélezett hatalmas csatában szerezte meg a bajnoki címet idén Hadik András Nyíregyházán, akinek a verseny győzelme mellett a Power Stage győzelemre is szüksége volt a második bajnoki címhez! Maricsek Miklós az ORC év végi bronzérmét szerezte meg, a bajnok Gyarmati Ariel lett.
 
Hadik András nyerte az 1. Nyíregyháza Ralit és a 2018-as abszolút bajnoki címet, miután megnyerte a Power Stage-t is. Turán Frigyes vasárnap a leggyorsabbnak bizonyult, így végül a Power Stage volt hivatott dönteni a bajnoki címről, ahol Hadik 2.9 másodperccel bizonyult gyorsabbnak márkatársánál, így 1 ponttal többet szerzett a bajnokságban, mint Turán.
 
Hadik András második ORB bajnoki címét szerezte, de először végzett az abszolút értékelés első helyén, miután 2009-ben megnyerte az ORB-t, a leggyorsabbak között, a Nyílt Rali Bajnokság mezőnyében azonban Herczig Norbert lett akkor a bajnok.
 
Hadik keretbe foglalta a szezont, hiszen az első két verseny mellett az utolsó kettőt is megnyerte.
 
Nyíregyházán 29.3 másodperc hátránnyal Turán Frigyes végzett a verseny és a bajnokság második helyén. A fordos pilóta idén járt a legközelebb első abszolút bajnoki címéhez, amire azonban még egy évet biztosan várnia kell.
 
A verseny és a bajnokság harmadik helyét Vincze Ferenc szerezte meg, mindkettőt Kazár Miklóst megelőzve.
 
Az ORC-ben Gyarmati Ariel nyerte a bajnoki címet, miután megnyerte a záró versenyt Friedmann Zsolt és Maricsek Miklós előtt.
Maricsek vasárnap sok műszaki hibával küzdött, de végül sikerült a célba érés a Rally Café Racing versenyzőjének.
 
Az ORC pontversenyében Gyarmati mögött Matics Mihály lett a második, míg Maricsek Miklós a harmadik. Gyarmati szintén második címét szerezte az ORC-ben, miután az első kiírást nyerte 2016-ban.
 
A Nyíregyháza Rali jövőre Magyar Rali néven várhatóan ERC futam lehet.
 
A verseny nem hivatalos végeredménye
1 Hadik András, Deák Attila Ford Fiesta R5 1:48:38.4
2 Turán Frigyes, Bagaméri László Ford Fiesta R5 +29.3
3 Vincze Ferenc, Igor Bacigál Skoda Fabia R5 +3:33.3
4 Kazár Miklós, Tóth Zsolt Skoda Fabia R5 +3:46.7
5 ifj. Érdi Tibor, Kovács Szabolcs Skoda Fabia R5 +5:36,8
6 Trencsényi József, Verba Gábor Skoda Fabia R5 +6:18.4
7 Német László, Szegő János Skoda Fabia R5 +7:12.8
8 Lovász Pál, Kürti Tamás Hyundai i20 R5 +7:50.1
9 Fogasy Gergely, Berendi Dávid Skoda Fabia R5 +9:22.7
10 Gyarmati Ariel, Kocsis György Mitsubishi Lancer Evo IX (ORC) +9:38.4
11 Friedmann Zsolt, dr. Kovács Annamária Mitsubishi Lancer Evo IX (ORC) +10:37.4
12 Nagy Mátyás, Nagy Tamás Mitsubishi Lancer Evo IX +10:58.0
13 Ollé Sándor, Begala Tamás Skoda Fabia R5 +11:24.9
14 Maricsek Miklós, Bán Viktor Mitsubishi Lancer Evo IX R4 (ORC) +12:15.3
15 Klausz Kristóf, Csányi Botond Peugeot 208 R2 +12:54.8
Fotó: Bitto Zsolt

Közelgő események

  • csü
    25
    ápr
    2019

    WRC: Argentin Rali

  • pén
    26
    ápr
    2019
    vas
    28
    ápr
    2019

    Rallye1: Miskolc Rali 2019

  • vas
    28
    ápr
    2019

    WRX/S1600 RX: Spanyolország