Mitropa Kupa Sajtóanyag

Kiss Feri legyőzte Velenjét

A Mitropa Kupa győzelmével térhet haza az idei AMTK Velenje Rallyról idősebb és ifjabb Kiss Ferenc, emellett az apa-fia páros a Korda Racing Volkswagen Polo R5-ösével az abszolút értékelésben is dobogóra állhatott a célban. 

Közel egy év szünet után szállt újra versenybe a kétszeres elsőosztályú abszolút magyar bajnok pilóta, Kiss Ferenc a Korda Racing Volkswagen Polo R5 versenyautójával, akinek ahogyan tavaly úgy idén is fia, ifjabb Kiss Ferenc diktálta az itinert.

A pécsi páros ugyanott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, hiszen ezúttal is a szlovéniai Velenje Rally-n álltak rajthoz. A pilótának volt elszámolni valója a versennyel, korábban ugyanis többször is szerencsét próbált már ezen a ralin, de egyik alkalommal sem sikerültek úgy a dolgok, ahogy azt Fefe várta, így az idei évre az volt a cél, hogy kiköszörülje ezt a csorbát, és egy szép eredménnyel zárja a versenyt.

A mezőnyre idén sem lehetett panasz, hiszen a hazaiak mellett jónéhány német, olasz, osztrák és magyar páros is szerencsét próbált a Mitropa Kupasorozat idei első állomásán, a teljes mezőnyt több mint 100 páros alkotta, a helyezésekről pedig hat aszfaltos gyorsasági szakasz volt hivatott dönteni. A Korda Racing versenyzői már a nyitó szakaszon elfoglalták az egyik dobogós helyet, amit aztán a rali céljáig sikerült megtartani.

“Gratulálok a srácoknak, kijárt már ez a siker!” – jegyezte meg Korda Erik a verseny végén. “Az idei verseny egy kicsit rövidebb volt a megszokottnál, ami nem kedvezett nekünk, hiszen Fefe egy rövid teszttől eltekintve, amit a verseny hetében tartottunk, majd egy éve nem ült versenyautóba, így mire kezdett volna belejönni vége is lett a versenynek. Ráadásul a második körre az eső is megérkezett, ez sem könnyítette meg a dolgunkat, de a Mitropa Kupa értékelést így is sikerült magabiztosan nyerni, az abszolútban pedig a harmadik helyet csíptük meg, ami könnyen lehetett volna akár még ennél is jobb, hiszen az utolsó pályán autózott szakaszgyőzelemnek köszönhetően csak egy hajszállal maradtunk le a második helyről, de így is nagyon örülünk. A fiúk ismét remek munkát végeztek, a Polo ezúttal is szépen muzsikált, ezúton is köszönöm kitartó munkájukat! A májusi program nagyon sűrű volt és a folytatásban sincs még lazítás, a hétvégén újra itthon, a Salgó Rallyn teljesítünk szolgálatot.”

Az AMTK Velenje Rally végeredménye: 
  1. Dominik Dinkel/Pirmin Winklhofer (D), Ford Fiesta Rally2 53.23,0
  2. Rok Turk/Viljem Oslaj (SLO), Hyundai I20 R5 +1.05,3
  3. Kiss Ferenc/ifj. Kiss Ferenc (H), Volkswagen Polo GTi +1.07,5…

http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnereinek köszöni a segítséget!

Érdemes elolvasni

Salgóról a Mecsekre, avagy raliról ralira

Hund Gábor

Hibázásnak nincs helye

Hund Gábor

Vakon leszünk a Mecsekben

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.