ORB Sajtóanyag

Kondella: Át kell állnunk fejben

Nagyon üzembiztos és kezelhető autóval érkezett meg a 2020-as Eger Rallyra a Solid Racing Team Hondás párosa a Kondella Péter – Szilassy Arnold duó, ahol hosszú kihagyás után megszerezték az RC3-as kategória első helyét.

Az autójuk egy hosszú és részletes felújításon és beállításon ment át és a verseny előtt ők sem hitték el, hogy ilyen jól sikerült. Az Eger Rally arra volt jó a számukra, hogy felmérjék az autó hogyan áll. Innentől át kell dolgozniuk az itinerüket is, mert a lassítók előtt teljesen más féktávot is tudnak venni.

„A hosszú kihagyás után már nagyon vártam a versenyt, egyrészt kíváncsi voltam mennyit koptak a reflexeim, másrészt az elmúlt egy év munkája, az autónak a jelenlegi állapotára való felkészítése nagyon sok kérdést vetett fel. Ki lehet jelenteni, hogy ilyen jól összerakott autóval talán a Berényi Laci által felkészített Mitsubishi Lancer EVO IX-cel mentem. De a Hondával még sosem tapasztaltam ilyen jókat, mint most az Eger Rallyn. Az első gyorsasági után már tudtam, hogy a Kanyik Motorsport csapata ember feletti munkát végzett az elmúlt időszakban. Ezúton is köszönöm nekik. Verseny után úgy fogalmaztam, hogy két dolgon kell változtatnunk, a kanyarsebességen és a féktávon” – kezdte a beszélgetést Kondella Péter.

Az időeredményeket nézve, elégedett lehetne, de a Rally4-es autók nagyon durvák, nem lehet ellenük menni.

„Eredmények tekintetében elégedett vagyok, a Honda és a Fordok között 12 év fejlesztési különbség van, nem akarom és nem is lehet összehasonlítani az autókat. Néztem egy – két videót, a kanyarokban nagyon sokat kapunk, ott talán lehet még időben javulnunk, de azt el is kell hinni. Át kell állnunk fejben, más szemléletben kell felkészülnünk és itinert írnunk, mert megnövekedett a tempója a kocsinak, annak ellenére, hogy a korábbi autónk motor karakterisztikája sokkal erősebb volt. Igaz megszereztük a kategória első helyét, de sajnos ehhez kellett az is, hogy mindkét kategóriatársunk hibázzon. Szerettük volna hozzájuk mérni magunkat, de sajnos máshogy alakult” – folytatta Péter.

A verseny tetszett a csapatnak, bár a padka védelem szerintük még nem az igazi. 

„A pályák nagyon tetszettek, bár ennyi lassítóval is nagyon sokat mentünk végsebességgel. Ami nagyon jó volt, az Egerbocs gyors vége, ahogy lejövünk a 25-ös útról. Szűk és dobálós, sok 2-3-as kanyar van benne, 3-4-es fokozatban fel lehet szaladni rajta. Egyébként volt pár kanyar, amire nagyon oda kellett figyelni, ezeket leszámítva nagyon tempós versenyről beszélünk. Ami viszont nem tetszett, hogy az egyik gyors utolsó két kilométerén pályabejáráson egy – két kanyarra felírtuk, hogy tő és zizis és ehhez képest inkább egy – két kanyar volt, ami nem volt az. Sokan mondják ez a rallye, de szerintem ez több mint veszélyes. Mi háromból írunk itinert, a versenyen a felírtak alapján próbálunk gyorsan menni, helyezkedni, és elég veszélyes, amikor az ideális ív tele van szórva kaviccsal úgy, hogy a támasztókeréknek nincs nyom. Ötödik sebességi fokozatban nem olyan vicces ez. Folyamatosan más kanyart kaptunk, mint amire fel voltunk készülve. Sokat improvizáltunk, de nem számítottunk rá, hogy másfél métert le kell tenni az árokba az autót. Szerencsére jó a navigátorom, mindig van nála ceruza és az első körben ki tudta javítani az itinert. Innentől a következő körökben nem voltak meglepetések, tudtuk mire számítsunk. Nem lennék azon emberek helyében, akik értelmetlen levágások és kavics felhordások miatt törik össze az autójukat” – tette hozzá Peti.

Várják a Vértes Rallye-t, remélik meg is lesz rendezve a kialakuló helyzet miatt. Az autó vasárnap részt vesz egy Honda találkozón kiállítás jelleggel, aztán elkezdődik a felkészítése.

A csapat együttműködő partnereinek köszöni a segítséget!

Érdemes elolvasni

Hideg Ádám: Két hét, három verseny

mihalyi.csaba

Amikor Toyotával ment Maricsek Miki a Mikulás Rallyn – Best of onboard

Hund Gábor

Vértes Rally 2020 előnevezési listák

Hund Gábor

A oldalunk fenntartásához hirdetéseket jelenítünk meg, kérünk támogass minket annyival, hogy letiltod oldalunkon a hirdetésblokkoló bővítményt!

Köszönjük!