Magazin Rally 3

KOVÁCS ÖCSIKE, AKI A NYARALÓPÉNZT IS AUTÓRA KÖLTÖTTE

Kovács J. Krisztián, népszerűbb nevén Kovács Öcsike, egyike azoknak, akik az egykori Lada A 1,6 kategóriában értek el sikereket, de nyert abszolút bajnoki címet is a déli régióban. A népszerű ladással a karrierjéről beszélgettünk.

Részlet a Rally Café 2020. júniusi számában megjelent cikkből, amit keress az újságárusoknál valamint a MOL, az OMV és Lukoil benzinkutakon vagy vedd meg a digitális Rally Cafét itt.

Pályafutása egyáltalán nem klasszikus módon kezdődött, hiszen sikeres focista volt, azonban, amint megcsapta a benzingőz, már tudta, hogy sportágat kell váltania.

„A későbbi navigátoromnak, Vidák Györgynek köszönhetem, hogy kapcsolatba kerültem ezzel a sporttal – mesélte Kovács J. Krisztián. – Vele és a barátaival 12–13 éves koromban jutottam ki először egy Mecsek Rali előtti fekete edzésre.

EZ IS ÉRDEKELHET: 15 ÉVESEN A RALLY VB-N

Akkoriban már ezek az edzések is jó hangulatban teltek. Sátorral vonultunk fel a Mecsekre éjjelente és néztük, ahogy az akkori versenyzők az utcai autójukkal járják a pályákat. Én addig fociztam, sőt még Baranya válogatott is voltam, de ezek az edzések annyira megtetszettek, hogy eldöntöttem, autóversenyző leszek.

1998 táján vettem egy 1200-es Zsigulit és azt építettük meg az első versenyautómnak. Akkor még tanulóként dolgoztam, és szinte minden pénzemet az autóra költöttem. 2500 Ft volt a karosszéria és 3500 Ft a motor. Akkoriban ezek még nagy pénzek voltak.

EZ IS ÉRDEKELHET: ZSIGULIVAL CSAK KERESZTBE

Én hegesztettem ki, és egy vízvezeték-szerelő barátommal tettünk bele bukócsövet. Amikor készen lett, szinte azonnal indultam is olyan versenyeken, amik például az ATI-pályán, vagy Rücker-aknán voltak.

Elsőre nagyon ügyetlenül ment még a dolog, igaz a riválisok közül sokan már komolyabb technikával álltak rajthoz. A mi autónk tulajdonképpen egy mostani N-es Ladánál is gyengébb volt, tehát szinte semmi esélyünk nem volt.”

A teljes cikket a Rally Café 2020. júniusi számában olvashatod, amit keress az újságárusoknál valamint a MOL, az OMV és Lukoil benzinkutakon vagy vedd meg a digitális Rally Cafét itt.

Érdemes elolvasni

Paczur Dominik: Pozitív verseny volt

Hund Gábor

Morber Attila: Rossz hangulatban távoztunk

Hund Gábor

Kiss Péter: Valószínűsíthető volt az eredmény

Hund Gábor