WRC

Lappi meglepő, de érthető kijelentése a R5-ös autóról

Esapekka Lappi az utóbbi években főleg WRC-vel versenyzett, azonban az Arctic Rallyn egy VW Polo GTI R5-tel indul. A finn versenyző meglepő, de érthető véleménnyel foglalta össze első benyomásait az autóról.

 
“Nagyon örülök, hogy újra versenyautóba ülhetek, igazából a szünet nem is volt olyan hosszú. – mondta Esapekka Lappi. 2012-ben indultam utoljára a Lappföld Rallyn és akkor kijelentettem, hogy egyszer még visszatérek. Ez az alkalom most jött el. Nagy a különbség egy WRC és egy R5-ös autó között. Bár korábban versenyeztem R5-tel, de most újra meg kell tanulnom. Egy WRC sokkal gyorsabb az R5-ös autónál, melynek a vezethetősége nagyon jó. Mivel lassabb az autó, olyan érzés, mintha sok idő lenne az esetleges problémás helyzetek megoldására. Olyan, mintha semmi sem történne az autóban.”
 
Az Arctic Rallyn igen komoly versenyzők indulnak Rally2-es autóval, de Lappi is magasra helyezi elvárásának mércéjét.
 
“Célom, hogy a WRC2-es kategóriát megnyerjem, de ez nagy kihívás lesz. Nagyon jó pilóták vannak itt is, ezért szoros verseny lehet, amit nehezít, hogy nem ismerem az autót.”
 
Lappi a Movisport WRC2-es csapatában indul, de az autót a Printsport biztosítja és készíti fel. A Toyota, a Citroen és az M-Sport korábbi pilótája korábban célzott arra is, hogy nem csak ez a verseny van tervben.

Érdemes elolvasni

Eladó Hirvonen, Evans és Rossi egykori Ford Fiesta WRC-je

Hund Gábor

Eladó egy 2017-es Ford Fiesta WRC

Hund Gábor

Neuville: Gyakran nagyon közel vagyunk, de mindig kikapunk

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.