WRC

Latvala: Más lesz így a Monte

Jari-Matti Latvala számára nagyon furcsa lesz az idei Monte-Carlo Rally, ami az első versenye lesz csapatvezetőként.

 
“A Montéra való felkészülés idén teljesen más számomra ebben a szerepkörben, mint korábban. – mondta Jari-Matti Latvala. Látni az autókat a műhelyben, de nem gondolni a vezetésükre egészen furcsa. Tavaly ez a verseny volt mindhárom párosunknak az első futama a Toyotánál és Sébastien Ogier, valamint Elfyn Evans is a győzelemért tudott harcolni. Mivel már jobban ismerik az autót, így idén erősebb teljesítményt kell nyújtaniuk. A Montén azonban mindig lehetnek meglepetések. Azt gondolom, jól sikerült a felkészülés, a teszt során igyekeztünk megismerni a Pirelli gumikat és jó beállítást találni az autókhoz. Szerencsére különböző körülmények között is tudtunk tesztelni.”

Érdemes elolvasni

Wydaeghe beszélni tanul

Hund Gábor

Oliver Solberg a bemutatkozásról, őszintén

Hund Gábor

Lappi évek óta nem volt ennyire felszabadult

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató