WRC

Latvala Szardíniára kalapoz

A Svéd Rally lesz az első verseny az idén, ahol láthatjuk Jari-Matti Latvalát, de a finn nem éri be ennyivel, már gyűjti a pénzt a Szardínia Rallyra is.

15 év után először nem láthatjuk Jari-Matti Latvalát a rally-világbajnokság szezonnyitóján. “Nekem is furcsa volt, főleg aznap, amikor a nizzai repülőre kellett volna ülnöm – mondta Latvala. – A tévében nézni fogom a versenyt, de nem akartam elutazni. Nem én döntöttem úgy, hogy visszavonulok, még érzem magamban a tüzet, hogy versenyezzek, ezért autó nélkül nagyon nehéz lenne Monte-Carlóban lenni.”

A Svéd Rallyn saját csapata színeiben tér vissza egy Toyota Yaris WRC-vel, amellyel hazai futamán, a Finn Rallyn is látni fogjuk, de a svéd futam utáni második európai rallyra is gyűjti már a támogatókat.

“Nem állunk rosszul, a pénz egy része megvan, úgyhogy bízom benne, Szardínián is rajthoz tudunk állni, a többi versenyt meg meglátjuk.”

Latvala az idén új, meglehetősen furcsa navigátorral indul. Miután korábbi társa, Miikka Anttila az új finn ígéret, Eerik Pietarinen oldalán versenyez az idén, a korábbi csapattársa, a sofőr Juho Hanninen fogja neki olvasni az itinert.

“Juho több teszten ült mellettem, historic versenyeken többször navigált a Toyotában és őszintén szólva ő az egyetlen sofőr, aki gond nélkül be tud ülni a jobb oldalra. Nagyon jó navigátor. Lehet, hogy a Monte-Carlo Rallyn bajban lennénk, de Svédországban és Finnországban ő a legjobb választás.”

 

Érdemes elolvasni

Tanak szárnyalt az első napon

Hund Gábor

4 kérdés – 4 válasz: Mads Östberg

Hund Gábor

Tanaké az első szakasz, Hyundai 1-2

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató