Gyorsasági Sajtóanyag

Levi már tesztel

Losonczy Levente az idén vegyes programot tervez, amelyben a gokart mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a karosszériás versenyzés, a Renault Clio Kupában. Levi május elején, hét hónap szünet után tesztelhette a Cliót.

„Nagyon eredményes tesztjeink voltak – mesélte Levi. – Először csak az volt a célunk, hogy a hosszú kihagyás után visszarázódjak és gyűljön a kilométer. Úgy tűnik azonban, hogy a tavaly szerzett tapasztalatok a télen leülepedtek és sokkal természetesebben, könnyebben ment minden.

Losonczy Levente a Pannónia-Ringen tesztelte a Renault Cliót

Tavaly októberben próbáltunk ki új beállításokat, amiket akkor nem tudunk sokáig tesztelni, most ezekkel a beállításokkal kezdtünk és sokkal jobb lett az autó. A csapat szerint ez volt az eddigi legeredményesebb tesztem.

A Clio Kupa mellett gokartban is szeretnék indulni, de a magyar bajnokság szezonnyitóját kihagyom. A gokartom Ausztriában van, úgyhogy azzal meg kell várni a határzár felnyitását. Mindenképpen szeretnék gokarttal is versenyezni, de a Clio élvez prioritást.“

Érdemes elolvasni

Škoda Fabia R5 teszttel kezdte a szezont Vogel Adri

Hund Gábor

Csak egy kör adatott meg

Hund Gábor

Nagy Mátyás: Még nem engedtük el az ERC szereplést

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató