WRC

Loubet: Talán jobb is, hogy így alakult

Pierre-Louis Loubet legjobb szezonja lehetett volna az idei, azonban a francia versenyző problémát problémára halmozott és szezonja egy balesettel ideje korán zárult, amikor Párizsban egy autó elütötte.

 
Mint arról beszámoltunk, Pierre-Louis Loubet számára véget ért az idei WRC szezon, mely során először tervezett egy teljes évet WRC autó volánja mögött. A francia versenyzőt egy autó ütötte el Párizsban, és csípőtörést szenvedett.

“Egy barátommal voltam egy étteremben Párizsban, és utána át szerettem volna menni egy út másik oldalára. – mondta Pierre-Louis Loubet a Dirtfishnek. Leléptem az úttestre és akkor vettem észre, hogy egy autó túl gyorsan közelít felém, már nem lehetett elkerülni a balesetet. Annyit tudtam csak tenni, hogy felugrottam, majd egy nagyon kemény ütés után átestem az autón. Másnap jöhettem csak ki a kórházból, és otthon mozdulatlanul kellett feküdnöm.”
 
Egy ilyen eset vetett tehát véget az idei szezonjának, egy olyan szezonnak, melyet leginkább el is szeretne felejteni.
“Talán jobb is, hogy így alakult. Néha nem is az a legrosszabb, ami annak látszik. Ez a baleset megtörtént és valószínűleg ennek is volt oka. Most hamarabb kezdhetek gondolkozni a jövőről. A Spanyol Rallyt biztosan nem fogom követni, mert otthon ülve ez lenne a legrosszabb. Valószínűleg több teniszt fogok nézni, mint rallyt.”
 
Loubet összesen nyolc futamon tudott részt venni idén, de csak Észtországban tudott pontot szerezni.
“A Monte még elég jól alakult, annak ellenére, hogy pénteken az utolsó szakaszon kiestünk, mert szombaton nehéz körülmények között is a legjobb ötben tudtunk autózni. Biztató volt tehát a tempó.
Az Arctic Rallyn is örültem a tempómnak, mert az első szakaszon hatodik időt sikerült elérni csupán 7 tizeddel Elfyn Evans mögött. Ezután problémánk adódott a turbóval, majd a következő két napon elsőként indulva is csak 5 tizeddel maradtam el a többiektől kilométerenként, aminek nagyon örültem.
 
Horvátországban eleinte szinte jó volt a tempónk, de hibáztam és onnan kezdve minden egyre rosszabb lett.”
Loubet Horvátországban a két M-Sportos versenyző, Gus Greensmith és Adrien Fourmaux között autózott a hatodik helyen, amikor lecsúszott az útról. Portugáliában új navigátorával, Florian Haut-Labourdette-tel a második szakaszon szenvedett balesetet. Szardínián a második nap végén műszaki hiba, majd az Acropolis Rallyn kormányösszekötő miatt nem tudott célba érni.
“Néha én hibáztam, néha az autó romlott el, de mindig történt valami. Nyolc versenyen három hibát követtem el, a Montén, Horvátországban és Portugáliában, három vagy négy alkalommal az autóval történt valami és csak egy verseny alakult jól.”
Loubet szerint a médiában néha úgy írtak róla valamit, hogy nem is beszéltek vele.
 
“Az egyik nagy probléma idén az volt, hogy az újságírók sokszor úgy írtak rólam, hogy nem ismerték, valójában mi történt. Soha nem kérdeztek meg, csak maguktól írtak hülyeséget. Ezt követően a közösségi médiában pedig mindenféle megjelent. Ez a családomnak esett rosszabbul, mert én velük ellentétben nem figyelem a közösségi oldalakat.
A másik problémát az okozta idén, hogy egész életedben azért dolgozol, hogy egyszer egy WRC-ben való rész vétel összejöjjön, majd amikor ez sikerül, nem tudod igazából megmutatni, hogy mire vagy képes. Ez szörnyű érzés volt számomra. Most a következő hónapokban kiderül, hogy miként folytatódik jövőre, de annyit ígérek, hogy ott leszek a versenyeken és ez a legfontosabb.”
Fotó: Red Bull

Érdemes elolvasni

Elképesztő ez a belső Juha Kankkunentől!

Hund Gábor

Kettős győzelmet aratott a Hyundai Spanyolországban ezen a téren

Hund Gábor

Loeb egy Pumával barátkozott

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.