Rally Café Magazin
Magazin Rallye3

Janovich Roland nem számított rá

Először indul teljes szezonban Janovich Roland, aki ráadásul navigátorával, Csáthy Miklóssal is első közös szezonját teljesíti. A Kerek Lámpás 21011-essel azonban hét futam után így is vezetik a rally 3 országos és déli régiójának bajnokságát.

Részlet a Rally Café 2019. szeptemberi számában megjelent interjúból

Azt megszokhattuk, hogy a rally-világbajnokságra bekerülő fiatalok tinédzserként már versenyautó volánja mögött ülnek. Nem volt ez másként a most 26 éves Janovich Rolanddal sem, aki bármennyire is meglepő 11 éves versenyzői múlttal rendelkezik.

„2008-ban, 15 évesen a Komi Rali augusztusi futamán indultunk először, ami egy szántón kialakított földút volt

– meséli Janovics. – Akkor még gimnazisták voltunk. Nagybátyámtól kaptunk egy széria Ladát, amiben volt egy házilag készített cső és azzal mentünk. 24 fős gyerekkategóriában a 12. helyen végeztünk.“

A pilisvörösvári pilóta később autót váltott, amivel szlalom versenyeken folytatta.

„2010-ben lett egy Kocka Ladánk, amivel Esztergomban néha indultam szlalom versenyeken, majd ballagásom alkalmából édesapámtól kaptam a jelenlegi autómat, amit ő egy öreg bácsitól vett nekem 50 ezer forintért.

Eleinte utcán használtam, évekig jártam vele, majd elkezdtem átalakítani. Az amatőr Kocka Ladából rakosgattam át az alkatrészeket. Ülés, kormány, gátló, hegesztett difi. Ez volt akkoriban elérhető számomra.

Később egy kicsit erősebb motort faragtam bele és sírós váltót is sikerült vásárolnom hozzá.

Aztán becsöveztettem és rali edzésekre jártunk Csáthy Miklós barátommal, akinek szintén volt egy ilyen Kereklámpás Ladája.“

A teljes, 5 oldalas interjút a Rally Café szeptemberi számában olvashatjátok, amelyet keressetek az újságárusoknál, a MOL, az OMV és a Lukoil benzinkutakon.

Érdemes elolvasni

Minden, amit Velezdi Eszterről  eddig nem tudtál

Mihályi Csaba

Balatonyi Árpi, a kocka zsigulis

Mihályi Csaba

Hideg Krisztián visszavonul

Mihályi Csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató