Rally Café Magazin
Magazin

Turi Tamás, a legenda

Még szinte el sem kezdett versenyezni Turi Tamás, bátyja révén legendává vált a neve, miután pedig rali 2-es bajnok lett Zsigulival, a nagyok is befogadták őt. A szurkolók körében pedig már több mint három évtizede ő a magyar rali egyik legnagyobb legendája.

Részlet a Rally Café 2019. szeptemberi számában megjelent interjúból 

Lassan tíz éve annak, hogy Turi Tamás utoljára teljes bajnoki szezont futott, azonban a pályák szélén és a közösségi médiában még mindig ő a magyar ralisport egyik legnagyobb legendája.

Amikor a kilencvenes évek elején először jártam raliversenyen mindenki azt suttogta, hogy a következő futamon lehet, hogy jön a Turi. Jó, de ki az a Turi? – kérdeztem. Nem ismered hát ő a… És itt vég nélküli sztorikat zúdítottak rám, kezdve a túráról, ahol minden Zsigulinak sárgára festették a lengéscsillapítóját, mert a Turi testvérek Zsiguliján olyan volt.

Aztán jöttek a sztorik a Suzukiról, a Mazdáról… Turi pályafutásának egyik fénykorát a Nissant már magam is megéltem, akkor már nem kellett kérdezgetnem, hogy miért olyan érdekes Turi, amit a WRC-kkel is megfejelt.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Tomit elérni viszonylag egyszerű volt időpontot egyeztetni már nem, mert hol autóztatott, hol pedig zsűrizett. Végül vasárnap este üzent, hogy most jó, úgyhogy egy jó kis éjszakai beszélgetés lett belőle.

Az első autó, amit vezettél, egy Kis Polski volt.

A tesómé volt, de lehet, hogy anyukámé, erre már nem emlékszem.

Gondoltam, elviszem egy körre, de annyira alacsony voltam, hogy nem látszottam ki, ez gyanús lett a rendőröknek.

Megállítottak és hazavittek.

Mit szóltak a szüleid?

Nem örültek neki, azt hiszem, rendőrségi ügy is lett belőle.

Hány éves voltál ekkor?

14 lehettem.

De akkor, gondolom az autókezelés nem okozott problémát. Hogyan tanultál meg vezetni?

Autójavító műhelyünk volt, karosszérialakatos, fényező, minden egy helyen. A bátyámmal folyamatosan ott lógtunk én mozgattam a kocsikat, álltam át egyik állásból a másikba. Senki sem tanított vezetni, inkább csak magamba szívtam a tudást. A bátyám három és fél évvel idősebb nálam, ő kezdett el versenyezni, vele jártam mindenhová, én álltam fel a trélerre a versenyautóval.

A teljes, 10 oldalas interjút a Rally Café szeptemberi számában olvashatjátok, amelyet keressetek az újságárusoknál, a MOL, az OMV és a Lukoil benzinkutakon.

Érdemes elolvasni

Minden, amit Velezdi Eszterről  eddig nem tudtál

Mihályi Csaba

Balatonyi Árpi, a kocka zsigulis

Mihályi Csaba

Hideg Krisztián visszavonul

Mihályi Csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató