ORC Sajtóanyag

Második helyről estek ki debütáló versenyükön

Az Országos Rallye Challenge 2WD Kupájának második helyéről esett ki az I. Therwoolin Boldogkő Rally utolsó szakaszára vezető etap útvonalon a Horváth Rallye Ase versenyzőpárosa, a Németh „8V” Péter – Sztanics Márió duó.

A srácok első komolyabb versenyüket teljesítették a hétvégén, fokozatosan javult az eredményük, közel jártak hozzá, hogy egy dobogós hellyel nyissák a szezonjukat, ám egy elfáradó csavar tönkretette az egész hétvégéjüket. 

„Nehéz dolgunk volt a pályafeldolgozáskor, hiszen korábban nem versenyeztünk még ilyen hosszú versenyen. Most már azt érzem, nagyon sokat kell ezen a téren is fejlődnünk és javítanunk” – kezdte a beszélgetést Németh Péter, majd hozzátette. „A versenyen nem néztük az ideinket, mert nem az volt a célunk, hogy bármilyen eredményt elérjünk hanem, hogy befejezzük életünk első Országos Rallye Challenge futamát.”

A verseny nagyon nehéz volt minden páros számára, sok helyen keletkezett felhordás és az időjárás sem volt kegyes. A csapat ezt jól használta ki, a két pótkerék cipelése a hatos gyorsasági szakaszon az előnyükre vált és nagyon közel kerültek, hogy életük első Rallye1-es versenyén akár a dobogó legmagasabb fokára is felállhassanak.

„A második szervizben kérdeztem rá a csapatra, hogy hogy állunk. Ők megnyugtattak, hogy jól haladunk, volt nagyon jó részeredményünk és ott vagyunk az ORC 2WD dobogóján. Nyertünk egy szakaszt, amit el nem tudom képzelni, hogyan csináltuk, mert rossznak éreztem” – folytatta Péter.

A hátralevő három szakasz előtt mérlegeltek a fiúk és a biztos célba érést tűzték ki célul a kategória és a 2WD Kupa második helyezései csak hab lett volna a tortán, ám nem úgy alakult.

„Az utolsó körre úgy mentünk ki, hogy karnyújtásra volt a győzelem, de mérlegeltünk és úgy döntöttünk a biztos célba érést tűzzük ki. Bőven volt időnk, hogy a harmadik ne fogjon meg minket. Sajnos az utolsó szakaszra menet az etapon megállt az autónk. Mikor megnéztük mi a baj, akkor láttuk a hajtókar kijött a blokk oldalán. Ekkor összetörtünk, hiszen a motor még a revízió közelében sem járt. Azóta már kiderült, hogy a hajtókarcsavar fáradt el és ez okozta a problémát” – zárta a beszélgetést Németh „8V” Péter.

A csapat mindent megtesz, hogy Péter és Márió ott legyen az Eger – Ózd Rally rajtjánál, de esélyes, hogy Amerikából nem érkezik meg minden alkatrész az új motorhoz, ezért elgondolkodnak egy B terven is.

Köszönjük Partnereinknek!

 

Sári Péter

Érdemes elolvasni

Szerény kezdés

Hund Gábor

Levi ismét dobogón

mihalyi.csaba

Menya megmutatta a tempóját

mihalyi.csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.